2018.02. 14.

Két meccs a tengerentúlról a mai csokorban!

Két meccs a tengerentúlról a mai csokorban!

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani néhány olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket.

Vasco da Gama - Jorge Wilstermann
Vasco da Gama (1X2) Odds: 1,37

  • A Libertadores kupa odavágóján fogadja a brazil bajnokságban legutóbb 7. helyen végzett Vasco a bolíviai Wilstermant, azt a csapatot, ahol novemberben volt edzőváltás. Az új edző, Álvaro Guillermo Peña a bajnokságban egy vereséggel, illetve egy győzelemmel debütált, míg a Libertadores kupában már túllépett többek között a szintén bolíviai Oriente Petrolero csapatán. Vélhetően az odavágón a védekezésre, illetve a kontrákra figyelnek oda elsősorban, viszont a jobb erőkből álló, többek között a rutinos Luis Fabianót is a soraiban tudó brazil együttes hazai pályán képes lehet előnyt kicsikarni. 

UNAM Pumas - Veracruz
UNAM Pumas (1X2) Odds: 1,57

  • A mexikói pontvadászat alsóházának listavezetője hazai pályán mindenképpen hozható meccs előtt áll, szokták mondani errefelé kötelező győzelemre készülnek a szerényen teljesítő Verazcruz ellen. Azonban az UNAM számára mindenképpen intő jel lehet a 2017-ben lejátszott két meccsük, amiket a mai vendégalakulat berántott. A hazaiaknál akadnak sérültek, de az epizódszereplők közül, viszont a legfontosabb pontjuk, a chilei támadó Castillo játékra kész, aki már 9 találatnál jár. A veracruzi vörös cápáknál is szinte mindenki bevethető, s bár nagyon fogadkoztak, hogy összeszedik magukat, azt gondolom, a hazai pálya előnye ma döntő tényező lehet. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Vaasa városában rendeznek kupameccset, ahol a hazai VPS a jóval rutinosabb és erősebb kerettel rendelkező Inter Turkuval csap össze. Bár a VPS hazai pályán mindig veszélyes, a statisztikák és az egymás elleni eredmények alapján a vendégek érkeznek esélyesebbként!

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.