2017.07. 22.

Két mérkőzés az MLS-ből

A hétközi fordulót követően a hétvégén ismét pályára lépnek a csapatok az MLS-ben. A keleti konferenciában az 1. helyért küzdő Toronto a Coloradót fogadja. Az egyaránt a rájátszásba kerülésre hajtó Columbus és a Philadelphia pedig egymás ellen küzdhet meg a mai napon. Lássuk az esélyeket!

 

Toronto – Colorado

  • Jelenleg a Toronto vezeti a keleti konferenciát, de vesztett pontokat tekintve csak 2., ugyanis a Nikolics Nemanja vezette Chicago Fire egy meccsel kevesebbet játszva mindössze egy pont lemaradással követi Giovincóékat. Szerdán New Yorkban 2-2-re végeztek a City ellen. Hazai pályán viszont szinte ellenállhatatlanok, hiszen a kilenc idei meccsükből 7-et megnyertek és a fennmaradó kettőt sem veszítették. A Toronto támadósora az egyik legerősebb a ligában, hiszen az olasz Giovincón kívül az amerikai válogatott Altidore is termeli a gólokat. Rajtuk kívül a spanyol Vazquez is kiemelkedő képességű játékosnak számít az MLS-ben.

  • Ez a trió könnyedén megbolondíthatja a Colorado védőit. A Colorado csak jobb gólkülönbségével előzi meg a nyugati utolsó Minnesotát, tehát nem éppen fényes a helyzete. Ráadásul a legutóbbi négy mérkőzésük közül hármat elbuktak. Kizárólag abban bízhatnak, hogy a legutóbbi találkozásuk alkalmával megverték a kanadaiakat.

Columbus – Philadelphia

  • Nyugaton a Columbus és a Philadelphia is a legjobb hat közé jutásért küzd. Ebben a harcban most a Columbus áll jobban, hiszen 7. és csak egy pont a lemaradása a 6. Orlando Cityvel szemben. A Crew legutóbb bő két héttel ezelőtt lépett pályára, akkor nyert is idegenben a Minnesota ellen, ezt követően pedig volt ideje felkészülni erre a találkozóra. A Columbusnak nem a hazai teljesítményével van gond, hiszen otthon a meccseinek 60%-át megnyeri. Mivel most nem egy világverő alakulat érkezik hozzájuk, ezért elvárható tőlük a siker. A Philadelphia idegenben nagyon haloványan teljesít, 9-ből mindössze egyszer nyert a Union. A Columbus góljainak közel 90%-át három játékos szerzi, így a F. Higuain (az ő játéka kérdéses a mai napon), Kamara, Meram trió aktuális formája fogja meghatározni a mai mérkőzés alakulását.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az utrechti tarcsi egészen jól nyomja az elmúlt hetekben, a kerkadei együttestől viszont több kell, ha oda akar érni a rájátszásra.
Az utrechti tarcsi egészen jól nyomja az elmúlt hetekben, a kerkadei együttestől viszont több kell, ha oda akar érni a rájátszásra.
A Primeira Liga 15. fordulójában a Benfica hazai pályán fogadja a Famalicaót.
A Primeira Liga 15. fordulójában a Benfica hazai pályán fogadja a Famalicaót.