2012.03. 23.

Kézilabda – TUTINAK tűnő meccsek és tippek, 2012-03-23

Kézilabda – TUTINAK tűnő meccsek és tippek, 2012-03-23

A mai napi mérkőzésekből 5 kézilabdát és 1 kosárlabdát választottam ki, amelyek tippelhetősége és realitása nagyon-nagyon stabilnak és magabiztosnak tűnik, ezekre mondanám azt, hogy így 6-os kötésben, bátran és nagy pénzzel kell tenni őket, a tippjeim alapján szinte alig marad bennük kockázat, kicsit még így is mindegyik meccs túl van biztosítva, véleményem szerint az összes mérkőzés végkimenetele sokkal meggyőzőbb és kedvezőbb lesz, mint azt én alább megadom. Ezen 6 mérkőzés összesített oddsa jelenleg 3,41, ami meglátásom szerint a biztonság, realitás, megnyerhetőség, illetve másik oldalról a szorzókat és oddsokat tekintve kivételesen extrának számít, amit vétek lenne kihagyni. Három francia, egy német és egy spanyol első osztályú bajnoki férfi kézilabda, illetve egy férfi Euroliga kosárlabda mérkőzést néztem ki, amik csak este 19.45 órától (illetve még később) kezdődnek, így nyugodtan van ideje mindenkinek végiggondolni a játék és a tippelés lehetőségét. Ma én mindenkit bíztatnék ezen meccsek bátor megtételére.

Istres – Nimes

Franciaország, D1-férfi, Kézilabda, 2012. március 23. 20.00

Tipp: Nimes +5,0 (akár nyerhet is a Nimes, de szerintem 2-3 gólnál nem kap ki többel)

Odds: 1,21

Paris – Creteil

Franciaország, D1-férfi, Kézilabda, 2012. március 23. 20.30

Tipp: Paris +1,5 (szerintem nyerni fog ma hazai pályán a Paris, sőt akár több góllal is)

Odds: 1,23

Cesson – Nantes

Franciaország, D1-férfi, Kézilabda, 2012. március 23. 20.45

Tipp: Nantes +4,0 (a jó pozícióban lévő Nantes szoros meccset játszik ma, akár nyerhet is)

Odds: 1,20

Grosswallstadt – Lemgo

Németország, Bundesliga-férfi, Kézilabda, 2012. március 23. 19.45

Tipp: Lemgo +3,5 (itt a Lemgo idegenben is nagyon esélyes, szerintem nyer vagy ikszel)

Odds: 1,23

BM Huesca – Granollers

Spanyolország, Liga Asobal-férfi, Kézilabda, 2012. március 23. 21.00

 Tipp: Granollers +4,0 (a Granollers ma elkapja a vendéglátót, és nem fog kikapni gólokkal)

Odds: 1,20

Montepaschi Siena - Olympiakos Piraeus

Kosárlabda, Euroliga-férfi, 2012. március 23. 20.45

Tipp: Montepaschi Siena nyer (sorsdöntőnek beillő meccs, itt nyernie kell ma a Sienanak)

Odds: 1,28

 Megjegyzem, hogy azon kézilabda mérkőzéseknél, ahol egész (és nem fél) hendikepet (pl.: 5,0 és 4,0) írtam, az azt jelenti, hogy amennyiben a kiválasztott csapatunk 5 vagy 4 góllal kapna ki, akkor a megtett hendink miatt kvázi pont meccsnullról beszélhetnénk, tehát olyankor az az adott meccs úgymond törlődne (1,00-ás szorzóval írnák jóvá), és így azzal nem is nyernénk, de a többi kötésben lévő fogadást nem bántaná, nem is buktatná el, azaz ilyenkor azt az egy meccset a szorzójával együtt úgymond kiveszik a kombinációból és a maradék meccsek szorzói alapján számítják ki a nyereményünket. Ez mindenképpen kedvező, és legalább ezen meccs kapcsán a pénzünknél tudunk maradni, és a teljes kombinációt nem veszítjük el, ez miatt nem fog bukni az összes többi mérkőzés. Próbáljátok ki a fenti tippjeimet!

 Jó játékot, tippelést és nyereményesőt kívánok mindenkinek!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Az Euroliga 32. fordulójában a Baskonia hazai körülmények között fogadja az Anadolu Efes csapatát. Kettejük korábbi mérkőzésén a Baskonia hétpontos különbséggel nyert vendégként. Vajon az Efes visszavághat a Baskoniának?

Az Euroliga 32. fordulójának egyik legjobban várt összecsapásán a Partizan és az Olympiakosz csap össze a Štark Arénában. Az Olympiakosz a hazai pálya előnyét akarja kiharcolni a rájátszásban, míg a Partizan magát a rájátszást akarja elérni!

Az Euroliga 32. fordulójában a Bayern és a Barcelona találkozik. Mindketten elveszítették az előző két mérkőzésüket, vagyis az egyik csapat megszakítja a vereségsorozatát.
Az Euroliga 32. fordulójában a Bayern és a Barcelona találkozik. Mindketten elveszítették az előző két mérkőzésüket, vagyis az egyik csapat megszakítja a vereségsorozatát.