2016.02. 08.

Kézimunka

Kézimunka

Tegnap az Eger stílszerűen a kilenc gólig jutó Dobóval az élen, a második félidőben végig vezetve nyerte meg a mérkőzést, az „eperjesi trió” tizenegy találatig jutott. A múlt hét a Fradinak köszönhetően nem lett makulátlan, a nyolc tippből így hét bizonyult helyesnek. Ma a dán női élvonalból hoztam egy tippet, tartsatok velem.

Holstebro-Silkeborg dán bajnokság, női

Ötödik helyről vág neki a mérkőzésnek a Holstebro.  Az együttes összetételét ismerve számomra meglepő ez a gyenge helyezés, hiszen a kapuban Silje Solberg áll, Camilla Herren mind a két oldalon bevethető, a Hagman, Roberts, Blohm vb-t megjárt svéd trió sem tűnik gyengének. Ennek ellenére kilenc győzelmük mellett már öt vereségnél járnak, a Kupagyőztesek Kupájában viszont még állnak, a nyolcaddöntőben a szebb napokat megélt Hypot söpörték ki kettős győzelemmel. Az évet vereséggel nyitották, azóta viszont három győzelem a mérlegük zsinórban, vasárnap döcögős első félidő után a második játékrészben szinte állva hagyták a megszeppent Esbjerget és értékes két pontot gyűjtöttek idegenben. Mai legalább háromgólos sikerükkel a tabella harmadik helyére ugorhatnának. A Silkeborg a bajnokság hetedik helyén áll, idegenbeli mutatójuk a liga egyik leggyengébbike, viszont januárban igaz hazai pályán, de legyőzték a listavezető Mydtjillandot és az őt üldöző Esbjerg alakulatát, legutóbb a Randers otthonában jártak és hat gólos vereséget szenvedtek. Az előző idényt még a Holstebrónál töltő Daniella Dragojevics szerint, ha összeáll a védekezésük, akkor lehet keresnivalójuk. Én nem osztom Daniella véleményét, sima hazait várok.

Tippem: 34978 Holstebro-Silkeborg H 1.25  24:19

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sasha27 2016-02-09 09:06:58
Kicsit unalmas már a sok zöld....:0))Gratulálok...

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!