2017.05. 16.

Kézimunka-dán elődöntő

Kézimunka-dán elődöntő

Ma mindössze három mérkőzésre fogadhatunk papíron, Svédországban harmadik mérkőzéséhez érkezett az elődöntő a férfiaknál és a nőknél egyaránt, míg Dániában az Aalborg és a Silkeborg feszül egymásnak a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen, tét a döntőbe jutás.

Aalborg-Silkeborg

  • Az Aalborg az alapszakaszt megnyerve két bónuszponttal kezdte meg a felsőházi rájátszást, ahol szoros csatában, azonos pontszámmal a Skjernnel és a GOG-gal, szintén az élen végzett. Parádés márciusi hajrájának köszönhetően az alapszakasz második helyére futott be a tavalyi bajnok, így ők is két egységgel kezdték meg a további küzdelmeket. A felsőházi rájátszásban aztán a második helyet szerezték meg az idény meglepetéscsapata a Ribe-Esbjerg mögött. A hazaiak motorja a januári világbajnokság all-star csapatának balátlövője, a norvég Sagosen, aki jövőre már a világválogatott PSG-t erősíti. Másik távozójuk Sigurmannsson, a balkezes izlandi Szegedre igazol. A párharc 1:1 döntetlenre áll, mindkét csapat győzni tudott saját csarnokában, ma azonban mindenképpen eldől a továbbjutás sorsa. Döntetlen esetén 2x5 perc hosszabbítás következik, ha ekkor is eldöntetlen az állás, további 2x5 perc jön, ha még ez sem segít, jönnek a büntetők, csapatonként 5-5 fővel. Kulcs lehet ma a norvég klasszis teljesítménye, aki az előző mérkőzésen is kilenc találatig jutott, valamint az, hogy a vendégek megtalálják-e a hét ember elleni védekezés módját. Kimenetelre nem szívesen tippelnék, mert mostanában szoros mérkőzéseket játszanak, de azt gondolom, 50 találatig eljuthatnak közösen. (Ha nagyon kellene mondani valamit, akkor az 1-5 gólos vendéggyőzelem lenne, aminek 2.85 a jutalma.)

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!