2016.05. 03.

Kézimunka-dán férfi mérkőzés

Kézimunka-dán férfi mérkőzés

Múlt szombaton a Német Kupa elődöntőjében a Magdeburg a rendes játékidei döntetlen után a hosszabbítást megnyerve jutott be a döntőben, ahol aztán a tavalyi vereségéért visszavágva elhódította a kupát a Flensburg ellenében. A Győr, az Érd és Skuru viszont hozta, amit vártam tőlük, a Kiel ugyan kikapott, de 5 gólon belül maradt, ami 1.75 szorzót ért a rájuk fogadóknak. Ma egyetlen mérkőzés szerepel a Zrt. kínálatában, azt hiszem megtaláltam rá a jó megoldást.

Sonderjyske-Skjern dán bajnokság, playoff, 1. csoport

  • Félidejéhez érkezett a dán bajnokság playoff szakasza, ahol a rájátszás 1. csoportjában az alapszakasz győztes Holstebro mellett a 4. Skjern, az 5. Silkeborg és a 8. Sonderjyske harcol a bajnoki elődöntőbe jutásért. A hazai csapat az alapszakasz 8. helyén, vagyis az utolsó rájátszást érő helyen végzett, nagyjából hasonlóan teljesítettek idegenben és hazai pályán. A rájátszásban hazai pályán szoros mérkőzésen kaptak ki a Holstebrótól, majd a Silkeborg verte őket nyolc góllal, közte azonban nagy meglepetésre elhozták a két pontot a Skjern otthonából, mégpedig magabiztosan, hat gólt közé téve. Nem indult jól a rájátszás a Skjern számára, az első fordulóban kikaptak a Silkeborg otthonában, majd hazai pályán mai ellenfelükkel sem bírtak, legutóbb azonban legyőzték a csoport élén álló Holstebrot. A rájátszásra jellemző szoros, kiélezett csaták miatt a végkimenetel megtippelésére nem vállalkozom, maradok inkább a gólos oppciónál, azt mondom, hogy az alapszakasz gólátlagát ma is hozzák a csapatok, vagyis lesz 51 találat.

Tippem: 01626 Gólszám 50.5 V 1.35 (a mérkőzésen legalább 51 gól lesz) 29:26

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
close 2016-05-03 23:58:38
Kösz,szép tipp volt..
kufstein4 2016-05-03 23:39:35
Szia kispályás!!Ezt megtettem köszi!!!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!