2017.05. 09.

Kézimunka-dán női bronzmérkőzés

Kézimunka-dán női bronzmérkőzés

Tegnap a Skuru története során először győzte le a Savehof együttesét, így a felek két mérkőzés után döntetlenre állnak. Ma kezdetét veszi a dán hölgyeknél a két mérkőzésből álló bronzcsata, míg a svéd férfiaknál az elődöntőkkel folytatódnak a küzdelmek.

Midtjylland-Viborg

  • Köszönöm, ha rákattintottál annak ellenére, hogy a címben szerepelt a dán és a női szó! Az ikasti hölgyek a tavaly elbukott bajnoki elsőségük visszaszerzésére  készültek az idén. Magabiztos kilenc pontos előnnyel meg is nyerték az alapszakaszt és ezzel a lebonyolítási rend értelmében közvetlenül az elődöntőbe jutottak. Ott azonban meglepetésre a fővárosiak kettős győzelemmel fosztották meg őket aranyos álmaiktól, ennek semmi előjele nem volt, előtte a Vardar csak két szoros meccsen jutott túl rajtuk a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A Viborg rossz hajrájának köszönhetően az alapszakasz harmadik helyén végzett, így a negyeddöntőben folytatta a küzdelmet. Itt az idény előtt nagy terveket szövögető, kispadján a korábbi dán sikerkapitány, Jan Pytlick által dirigált Odense várt rájuk és csak igen szoros csatában múlták őket felül. Az elődöntőben a bajnokság meglepetéscsapatával, a Nyköbinggel kerültek szembe és Hagmanék hazai győzelemmel és idegenbeli döntetlennel verték ki őket. A svéd szélső egyébként elhagyja Dániát és Carmen Martint váltja a jövőre igen combos Bukarestben. Az alapszakaszban mindkét együttes nyerni tudott hazai pályán, a Viborg öttel, míg a Midtjylland csupán eggyel, viszont a kupa elődöntőjében taroltak a hazaiak. Azt gondolom, hogy ma szoros meccset fognak játszani , de hogy ki lesz a győztes arra nem vállalkoznék. Talán, ha megtámogatjuk a Viborgot 7-8 góllal, közel járhatunk az igazsághoz. Ez inkább amolyan esélylatolgatás-féle, nálam ez a meccs is NO BET.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
krusov 2017-05-09 19:06:44
Koszi, sajna nincs hendi nalam, akkor inkabb ma hanyagolom a kezit, majd holnap :)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!