2017.01. 05.

Kézimunka Dánia-Magyarország

Kézimunka Dánia-Magyarország

Valami bűzlik Dániában! A tegnap lejátszott három mérkőzésből két helyen borult a papírforma, a tavalyi bajnok Esbjerg „bravúros” pontot mentett hazai pályán a tök utolsó ellen, a mi mérkőzésünkön pedig az első góljukat a 11. percben lövő házigazdáknak egy csepp esélye sem volt, a végén még rá is számoltak. Ma két svéd női mérkőzés mellett Dániában kezdetét veszi a Bygma-kupa, a házigazdák mellett a magyar, az izlandi és az egyiptomi válogatott vesz részt a tornán a világbajnokságra való készülés jegyében.

 

Dánia-Magyarország

  • A Bygma-kupa nyitónapján a nap második mérkőzésén a dánokkal mérjük össze erőnket az aalborgi Gigantium Arénában. Irigylésre méltó helyzetben van Gudmundsson kapitány, hemzseg a kerete a klasszisoktól. A friss olimpiai bajnok tizenkilences kerettel vág neki a tornának, és ebből bizony hárman ki fognak esni, ezért azt gondolom, hogy oda fogják pakolni magukat, meg a hazai pálya, szóval égő lenne ellenünk vereséggel nyitni a kupát. A mi válogatottunk már túl van egy felkészülési tornán, a két ünnep között a szlovákokat és a cseheket legyőzve nyerte meg a Provident Kupát. A keretünkről röviden, meglepetésre nem került be Iváncsik Tamás, Nagy Kornél pedig nem vállalta a játékot, inkább itthon marad pesztrálni nemrég született babáját. Hibának tartom viszont, hogy Iváncsik Gergő személyében egyetlen balszélsővel vágunk neki a tornának, bár láttuk Sabatétól, ha kell, akkor szegény Lékait, vagy a fiatal tatabányai irányítót, Juhász Ádámot vezényli le a szélre. Soknak tartom a négy beállós nevezését, de valószínű keretszűkítésnél hárman fognak maradni (szerintem Zubai marad itthon), Gulyással és Harsányival a másik szélünk is elég öregecske, én Gulyi helyett valami duplatüdejű fiatal futógépet vittem volna ki. Kíváncsi vagyok, a spanyol mester mennyi időt ad Nagy Lászlónak (magyarul NL hajlandó-e már játszani), aki a Provident Kupán pályára sem lépett. Ami látható volt, hogy nélküle felszabadultabban játszott a csapat, és nem volt támadásban annyi elszórt labda. Na ennyit az agyalásról, lássuk a tippet:

Tippem: 03727 Hendikep 1.5 V 1.30 (Dánia legalább 2 góllal nyer) 24-21

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bohi13 2017-01-05 15:38:05
jah ez a baj én a mix kínálatba kerestem :D
Köszike

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!