2016.10. 02.

Kézimunka-Dániába látogat a Flensburg

Kézimunka-Dániába látogat a Flensburg

Tegnap a Vardar Szkopje félidei döntetlen után magabiztosan tartotta otthon a két pontot a Breszt ellen, a mérkőzésen hazai oldalon Dujsebajev volt a legeredményesebb hét találattal. Mára egy északi ütközetet választottam, Silkeborgba látogat a Flensburg.

 

 

 

Silkeborg-Flensburg

  • Az alapszakaszbeli ötödik hely után óriási hajrával a klub történetének első bajnoki címét szerezte meg a Silkeborg, ezzel 2012. után újra tagja az európai elit mezőnynek. Keretüket nyáron pár fiatal játékossal töltötték fel, de Markussen és Skube is maradt, viszont nem tudták megtartani Mads Christiansent, a friss olimpiai bajnok Magdeburgba igazolt. A dán bajnokságot parádésan, négy győzelemmel kezdték, csak gólkülönbségüknek köszönhetően szorulnak a második helyre, az Aalborg mögé. BL debütálásuk is jól sikerült, múlt héten Svájcból elhozták mind a két pontot Császár Gáboréktól. A 2014-es BL győztes német csapat legnagyobb erőssége az állandóság, keretükben szinte nem volt mozgás, egy érkező mellett, egy távozója volt a csapatnak, a beállós Kozina Berlinbe tette át a székhelyét. Ljubomir Vranjes tanítványai még hibátlanok a német pontvadászatban, öt győzelem szerepel a nevük mellett, közte a mannheimi diadal a Löwen ellen, ami sokat érhet még a végelszámolásnál. Múlt héten a BL sorozatban a Veszprémet látták vendégül és a bakonyiak ajándékba hagytak ott egy pontot. A német csapatban a sérült Lauge várhatóan novemberbe térhet vissza. Azt gondolom, hogy a két keret közötti minőségi különbségnek legalább minimális szinten ki kell jönnie.

Tippem: 00735 Hendikep 1.5 V 1.30 (Flensburg legalább két góllal nyer) 19:25

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
paul van dyk 2016-10-02 14:17:24
Össze vissza irnak akkor mindent a f.kalapok... :D. Azert csodalkoztam miert irod azt, hogy majdnem meglett.. De mèg most is 20-21van irva.. Amugy tegnap pl. sehol nem lehetett a női bajnokság eredmènyeit követni, beten sem, fura volt...
paul van dyk 2016-10-02 12:35:59
Igen a Szeged szěp sikert aratott. :D. Kisvárda nyert 21-20ra Móvàron, legalàbbis eredmenyek azt irja..
paul van dyk 2016-10-02 11:20:20
Üdv! No tegnap a Jicini erdőben èrdekes dolgok törtèntek... :D. Siofokon pedig kimaradt 14ziccer meg 5darab hetes, ha utobbi bemegy, akkor màr döntetlen körül van.. De mint tudjuk a sportban nincsen ha.. Szabo Edina Èrdje meg elkente a Fradika szàjàt, érdi vereseg ide vagy oda, igy se, ugy se szolt volna bele semmibe a Fradi, de veresegük mindig nagy öröm a Ràba partjàn. :D. Èn ma 15oras kezdèsssl dàn női, Midtjyllandot nèztem Odense ellen, 1,4körül,mig norveg női, 18oras kezdessel a Byasent a Terntness ellenèben 1,55körül.Vèlemèny?

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!