2016.06. 02.

Kézimunka-francia záróforduló

Kézimunka-francia záróforduló

Tegnap a román női válogatott Neagu nélkül is hozta a kötelezőt, magabiztos 10 gólos győzelmet aratott Litvániában. Az utolsó fordulót rendezik ma a francia élvonalban, már bajnok a PSg, a St. Raphael az ezüstérmes, a Nantes viszont a klub történetének legjobb bajnoki szereplését ünnepelheti hazai pályán.

Nantes-Nimes

  • Egy hete már a Nantes nyakába akasztottam a bajnoki harmadik helyezésért járó bronzérmet, erre azonban máig várni kellett, hiszen akkor meglepetésre Toulousban elhasaltak. A hazai rendezésű EHF Final 4 döntőjében a Nantes kikapott a Göppingetől, így Tatai Péterék emelhették magasba a trófeát. A csalódást keltő második hely után az együttes története legjobb bajnoki szereplése előtt áll, ugyanis a harmadik helyhez csupán egy pont megszerzésére van szüksége az utolsó fordulóban. A tavaszi szezonban parádés formát futó hazaiak a legutóbbi tíz bajnoki mérkőzésükből mindössze egyet veszítettek el, azt is csak egy góllal a PSG-vel szemben. Kellemes alany lesz az ünnepléshez a tabella alsó harmadában helyet foglaló Nimes, akik vendégségben elég gyengén muzsikálnak. Az idény során összesen kétszer jártak sikerrel idegenben, a ligautolsó Tremblay és a szintén alsóházi Ivry otthonából hozták el a két pontot.

Tippem: 13922 Hendikep 1.5 H 1.25 (Nantes legalább 2 góllal nyer) 33:28

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
oregsrac 2016-06-02 13:36:11
Köszönöm a válaszodat.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!