2018.04. 19.

Kézimunka: Hannover-Löwen

Kézimunka: Hannover-Löwen

Négy mérkőzést rendeznek ma a Bundesligában, a Kiel-Füchse rangadó mellett parázs csata várható Hannoverben is.

Burgdorf-Hannover- R-N. Löwen Kronau

A tavalyi szezon második félidejében betliző hazaiakat az idei évre szépen összerakta Ortega. Az ősz meglepetéscsapataként verték a Füchse Berlint, a Kielt, a Magdeburgot és remiztek a Flensburggal, tavasszal azonban mintha megtorpantak volna kicsit, három meglepő vereségük is volt. Legutóbb Erlangenben buktak el, ahol nem lépett pályára Patrail, Atman és Kárason sem. A Bajnokok Ligáját látványosan feladó Oroszlánoknak egyetlen feladatuk maradt a Német Kupa mellett (elődöntőznek a Magdeburggal), a tavaly kiharcolt bajnoki címük megvédése. Az utóbbi időben a Kiel elleni vereségtől eltekintve, látványos mérkőzéseken számoltak rá ellenfeleikre, a sérülések miatt reaktivált Du Rietz jól illeszkedett vissza az általa jól ismert játékrendszerbe, növelve ezzel Jakobsen mester variációs lehetőségeit. Olcsó kifejezéssel élve nem nyerni járnak a csapatok a TUI Arénába, de érzésem szerint ma fejet hajtanak a lendületben levő Löwen előtt.

Tippem: 44624 Hendikep 1.5 V 1.75 (Löwen legalább két góllal nyer)

Good Luck

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
itamasi 2018-04-20 01:19:33
kispáláys, e is remek munka volt! gratulálok és köszi a munkádat!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!