2016.10. 03.

Kézimunka-Hannoverben a Füchse Berlin

Kézimunka-Hannoverben a Füchse Berlin

Tegnap a Flensburg a BL hétvége egyik legbiztosabb győzelmét aratta idegenben a Silkeborg ellen. A mérkőzésen végig a német csapat akarata érvényesült, a végére picit elfáradó hazaiak tisztes, hat gólos vereséget szenvedtek. A szokásos gyatra hétfői kínálatból a nagy formát futó Berlin hannoveri látogatását választottam.

 

 

Burgdorf Hannover-Füchse Berlin

Mocsai Tamás egykori csapata tavaly a bajnokságban a hetedik helyen végzett. Az idei évben cél lehet az EHF Kupa indulást érő hely valamelyike, ebben a sorozatban a 2013/2014-es idényben érdekeltek voltak, talán emlékszik is rá valaki, a Csurgóval voltak egy csoportban. A bajnokságban eddig legyőzték a Göppingent, a Lipcsét és a Wetzlart, viszont Flensburgban alaposan elkalapálták őket, tizenöt lett a különbség, múlt héten is nagy zakót kaptak, Stuttgartban a Bittenfeld számolt rájuk. Jens Bürkle nem számíthat a már régóta sérült Lars Kenhoff, Sven-Sören Christophersen és Szűcs Csaba játékára, de kérdéses, hogy pályára léphet-e Morten Olsen és Mortensen. A berlini Rókák  tavaly a német pontvadászat ötödik helyén végeztek. A nyári átigazolási időszakban nem voltak túl aktívak, viszont nagy halat fogtak Fath személyében, a balátlövő a Wetzlart hagyta ott a berliniek kedvéért, érkezett még Flensburgból a fiatal horvát beállós Kozina, legnagyobb igazolásuk azonban az, hogy meg tudták tartani Petar Nenadicsot.  Érzékeny veszteség viszont a beállós Jesper Nielsen elvesztése, ő a lassan világválogatott PSG mezét ölti magára és makacs sérülés miatt kilenc berlini év után Jaszka befejezte játékos pályafutását. Bombaformában van Erlingur Richardsson alakulata, szeptember elején a Psg-t legyőzve megnyerték a nem hivatalos klubvilágbajnokságot és a bajnokságban sem hibáztak még. Hatalmas győzelmi szériában vannak, zsinórban tizennégy mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, utoljára május 11-én kaptak ki a TUI Arénában, pont mai ellenfelüktől. Nagyon hollywoodi lenne a forgatókönyv, ha ez a szép sorozat éppen ellenük szakadna meg. A Balingen ellen megsérült Tönnesen játékára továbbra sem számíthat a szakvezetés és a Dohában kidőlő Lindberg sem harcra kész még, utóbbi talán már szerdán bevethető lesz a Kiel ellen.

Tippem: 25049 Burgdorf Hannover-Füchse Berlin V 1.55  29:30

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Gardenparty 2016-10-03 15:05:29
Törölt hozzászólás
paul van dyk 2016-10-03 13:04:40
Am nèzegettem azt èn is Barna, szerintem nem èrdemes 1,3ert,nèzd csak meg a multbeli meccseiket, eredmenyek.com, több alkalommal is kikapott a hazai. Igaz az a mult, minden meccs màs,de szerintem nem àrt vigyàzni...
Barnamedve 2016-10-03 12:52:35
Szia Pálya!

A Savehofot melléhúztam! ÉRdemes??
paul van dyk 2016-10-03 12:51:51
Üdv! Èn ezt megvettem. :D.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!