2018.03. 29.

Kézimunka-Merész tipp a Bundesligából

Kézimunka-Merész tipp a Bundesligából

Ma öt mérkőzéssel folytatódnak a Bundesliga küzdelmei, vannak egyértelműnek tűnő párosítások, találtam viszont egy értékesnek tűnő opciót a kínálatban, az óriásölő Magdeburg Wetzlarban lép pályára.

Wetzlar-Magdeburg

  • A hazai gárda közel 50%-os teljesítménnyel a mezőny közepén helyezkedik el. Teljesítményük elég hullámzó, képesek elkapni a Kielt, de márciusban például pontot hagytak az egyik kiesőjelölt, a Hüttenbergnél, a következő fordulóban pedig a tökutolsó Ludwigshafen otthonából tértek haza üres kézzel. Remek formát fut a szezonban a keletnémet gárda, a bajnokság mellett állnak még az EHF kupában és bejutottak a Német Kupa négyes döntőjébe is, vereséget utoljára tavaly novemberben szenvedtek. Parádésra sikeredett a márciusi hónapjuk is, begyűjtötték sorrendben a Füchse Berlin, a Kiel és a Flensburg skalpját. A mai mérkőzésen Bennet Wiegert az összes játékosára számíthat, felépült sérüléséből Damgaard és a visszatérő Zelenovics is kezdi visszanyerni formáját. Véleményem szerint ma nem szakad meg a Magdeburg hosszú veretlenségi sorozata.

Tipp1: 10551 Wetzlar-Magdeburg V 1.75

Tipp2: 05652 04 2.25 (Magdeburg 1-5 góllal nyer)

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kirby 2018-03-29 23:26:16
Igen! Szép volt!
Robert0603 2018-03-29 22:36:43
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!