Csütörtökön a Savehof kissé nehézkes kezdés után magabiztosan hozta a kötelezőt, megőrizve ezzel hazai bajnoki veretlenségét. Ma a két elődöntővel Hamburgban megkezdődik a Német Kupa négyes döntője, innen hoztam egy tippet, de a magyar női kupáról is szót ejtek és a Barcelona-Kiel összecsapásra is van egy ötletem.
Bergischer-Magdeburg, Német Kupa, elődöntő
- Hamburg ad otthont hétvégén a Német Kupa négyes döntőjének, a sorsolás szeszélye folytán a két erősebbik csapat (Löwen, Flensburg) egymással küzd meg a döntőbe jutásért, így ebből a párharcból továbbjutó alakulat jövőre nagy valószínűséggel kiléphet a nemzetközi porondra. Nem lenne ez újdonság a Megdeburg csapatának, hiszen ebben az évben is az EHF Kupa Final 4 kapujáig jutottak. Szerdán azonban hiába verték meg 2 góllal a Göppingen együttesét, Tatai Péterék 58:54 összesítéssel léptek tovább. Érdekeség, hogy a német kupa negyeddöntőben szintén a Göppingennel találkoztak és 4 góllal verve őket jutottak tovább. A télen felépülő Szilágyi Viktor vezérletével a Bergischer elmozdult a kieső helyről, de nekik továbbra is prioritás az élvonalbeli tagság meghosszabbítása, nem gondolnám, hogy a nemzetközi színtérre vágynának. Persze azt szokták mondani, hogy a kupa más, meg egy mérkőzésen bármi megtörténhet, mégis azt mondom, hogy meglepetés lenne, ha a holnapi döntő egyik résztvevője a Bergischer lenne.
Tippem: 09571 Bergischer-Magdeburg V 1.30 29:29
Szigetszentmiklóson rendezik a női Magyar Kupa négyes döntőt, közvetlenül ebéd után a Győr a Ferencvárossal mérkőzik meg, ahol a Győr győzelmét várom. A másik párosításban a nevek alapján szerintem többre hivatott Fehérvár az idény végére egész szépen összeálló Érddel játszik, itt a Pest megyeiek sikerére voksolok. Svédországban az alapszakasz második helyezett Skuru az elődöntő második mérkőzésén fogadja az alapszakasz negyedik Vasterasirsta együttesét, az első mérkőzésen igen meggyőző különbséggel idegenben is győzni tudott a Skuru, ma is ezt várom tőlük hazai pályán. És akkor elérkeztünk a Barcelona-Kiel mérkőzéshez… Szerdán óriási küzdelemben kiesett a Flensburg a Kielce ellenében. Félre téve a sportot ezt a kérdést bizony gazdasági szempontból is vizsgálni kell. Azt tudjuk, láttuk, hogy a német lobbi iszonyatosan erős a férfi kézilabdában (lásd a komikus katari kvótaszerzést). Szóval én Kölnben egy Final4-t nem tudok elképzelni német csapat nélkül, nem kétséges, hogy a lelátót meg tudják tölteni lengyel, magyar, spanyol szurkolókkal is. A nagy pénz nem ebben van, hanem az eladott televíziós jogokban, és bizony német csapat nélkül gyenge lesz a nézettség, kevesebbet ér a reklámidő. A Kiel öt gólos sikerével tett is azért,hogy a macedón Nikolov-Nacsevszki bírópárosnak ne kelljen látványosan varázsolnia. Azt gondolom, hogy ha nem is nyer a Kiel, de képes megőrizni 5 gólos előnyét, ami elég a továbbjutáshoz. Erre igen szép lehetőséget kínál a Zrt.: Kiel +5.5 1.75-ért. A Veszprémet kihagyom és a Metzingen-Dunaújvárosról gőzöm sincs.
Good Luck!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Tudnál nekem holnapra mondani egy tippet?
Köszike és bocsi csak hnap elfoglalt leszek