2017.06. 04.

Kézimunka: PSG-Vardar Szkopje

Kézimunka: PSG-Vardar Szkopje

Tegnap négy, egymásból alaposan felkészített csapat szoros csatájából a párizsiak és az újonc Vardar jött ki jobban. Ma a döntőben új bajnokot avatnak, ugyanis mind a két gárda első döntőjére készül.

Paris SG-Vardar Pro Skopje

  • Tegnap a PSG Gensheimer vezérletével óriási csatában győzte le a magából mindent kiadó Veszprémet. Feltűnő volt azonban, hogy a szigorú bakonyi fal előtt bizony sokszor elfogyott a tudomány, góljaik majdnem felét lerohanásból érték el. A hónapok óta formán kívül védő Omeyer viszont összekapta magát és 11 védésével nagy stabilitást adott Hansenéknek. Jó húzásnak bizonyult Nielsen beállítása is, viszont Karabaticsnak nagyon nem ment, tőle szokatlan módon egyszer volt csupán eredményes.  A hölgyek után a férfiaknál is döntőbe jutott a Vardar együttese. Raul Gonzalez tanítványai három sikertelen kísérlet után jutottak el végre a kölni négyes döntőbe, 2014-ben a Flensburg, tavalyelőtt a Kielce, míg tavaly a Veszprém akadályozta meg őket ebben. Tegnap viszont újoncként, cseppet sem megilletődve a négy csapat közül a legszebb játékot bemutatva Cindric utolsó pillanatban elért találatával búcsúztatták az ebben a műfajban rutinosnak számító katalán gárdát. A tegnap 14 védést bemutató Sterbik Árpád már a kilencedik (!) BL-döntőjére készül. Spanyol mesterük mindenkinek lehetőséget biztosítva, remekül forgatja őket, látványos, kombínatív kézilabdát játszanak. Viszont távolról kevésbé veszélyesek, így játékuk nagyban függ az éppen aktuális bírói felfogástól. Véleményem szerint a franciáknak ma könnyebb dolga lesz a Veszprémnél kicsit puhább fal előtt, és biztos vagyok benne, hogy Karabatics hozni fogja magát és ez elég lehet a győzelemhez. 

Tippem: 00438 Paris SG-Vardar Pro Skopje H 1.50  23:24

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Fefe95 2017-06-04 13:27:10
Szia, kispályás! A bronzmérkőzésről is kifejtenéd a véleményed? :)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!