2016.04. 18.

Kézimunka-svéd bajnoki negyeddöntő

Kézimunka-svéd bajnoki negyeddöntő

Tegnap a Balatonfüred végig vezetve, megérdemelte győzte le a Mezőkövesd együttesét, ezzel szerezve meg a Magyar Kupa bronzérmet. Svédországban is már a rájátszásnál tartanak a csapatok, az alapszakasz győztes Kristianstad mérkőzésére hoztam egy tippet.

Redbergslids-Kristianstad bajnoki negyeddöntő, 2. mérkőzés

Rájátszáshoz érkezett már a svéd férfi bajnokság is. A felsőházi rájátszásban az alapszakasz 1-8 helyezett csapata érdekelt, akik három nyert mérkőzésig negyeddöntőt játszanak egymással, a párosítás a következő: 1-7, 2-8, 3-5, 4-6. A párharcok győztesei az elődöntőben találkoznak, ahol szintén három győzelemig tart a küzdelem, a bajnoki aranyról viszont egy mérkőzés dönt majd. A hazai csapat az alapszakasz hetedik helyén végzett, a mai fogadásunk szempontjából igen ígéretes teljesítménnyel, hazai pályán csak és kizárólag a mögöttük végzett csapatokat voltak képesek legyőzni, ez alól a Savehof csak a kivétel, velük azonos pontszámmal álltak az alapszakasz végén. A BL-ben bukdácsoló Kristianstad idén még magabiztosabban, 16 pont előnnyel nyerte meg az alapszakaszt. Jamaliék 30 győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedtek, azt is minimális egy gólos különbséggel, a Lugi 23:22, míg a Hammarby 28:27 arányú győzelemmel l örülhetett a ritka két pontnak. A párharc első mérkőzését hazai pályán nyerte a Kristianstad, ma idegenben növeli előnyét.

Tippem: 24470 Redbergslids-Kristianstad V 1.25 25:27

 Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
slusznyik 2016-04-18 13:28:27
Eddig ez az április parádés, csak így tovább és koszonom a tippeket! :)
Tramin 2016-04-18 10:27:00
Szia Pálya. A dán góltipped (több mint 45.5 gól) 30-at hozott. Nagyon szép volt köszönöm. Már írtam hogy nyugodtan anyakönyveztesd át magad Nagypályásnak. Köszi a mai tippet is!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!