2016.05. 28.

Kézimunka-Veszprém, Veszprém, Veszprém!

Kézimunka-Veszprém, Veszprém, Veszprém!

Tegnapelőtt megvédte bajnoki címét a Schaffhausen a svájci bajnokságban. Császár Gáborék a vártnál nehezebben, 30:28 arányban nyerték csak meg a párharc ötödik mérkőzését, a magyar irányító három góllal és számos gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez. Ma rendezik Kölnben a férfi BL Final4 két elődöntőjét, számomra kikerülhetetlen a Veszprém.

 

Kiel-Veszprém Final4, elődöntő

  • Ez az első final four a férfiaknál, amelyben nincs spanyol klub. A négy csapat közül egyedül a Kiel nyert már Bajnokok Ligáját, a másik három csapat először ülne fel a sorozat trónjára. Sorozatban harmadszor jutott be a kölni négyes döntőbe a Veszprém. Az elődöntőben már harmadszor a Kiel lesz az ellenfél. A német alakulat rendkívül balszerencsés szezont tudhat maga mögött, a sorozatos sérülések miatt Gislason mester szinte soha nem tudta legerősebb összeállításban pályára küldeni csapatát. Hiányzóból azért most is akad még, a decemberben keresztszalag-szakadást szenvedett René Toft Hansen még mindig maródi, de kérdéses még a Barcelona elleni BL negyeddöntő odavágóján karját törő Weinhold játéka is. A negyeddöntőben nagy meglepetésre a katalánokat kiverő német alakulat nincs jó formában, az utolsó három bajnoki mérkőzését elbukta a Magdeburg, a Flensburg és a Melsungen ellenében, ezzel gyakorlatilag el is búcsúzott a bajnoki aranyéremtől. A német kupában sem termett babér számukra, még tavaly decemberben a Flensburg ütötte ki őket a negyeddöntőben. Ezzel szemben a Veszprém eddig tökéletes szezont fut, megnyerte a bajnokságot, a Magyar Kupát és megvédte Seha-Liga címét is. Sabaté teljes kerettel gazdálkodhat, ismét bevethető Chema Rodrigez és Zeitz is hadra fogható, a rutinos német lövő visszatérésével Nagy László pihentetése megoldottnak látszik. A mérkőzés érdekessége, hogy Palmarrson érkezésével immár három veszprémi, az előbb említett izlandi mellett Zeitz és Ilics néz farkasszemet volt csapatával. Nehéz dolga lesz a bakonyiaknak, norvég játékvezetés, hazai pálya, sportdiplomácia stb., mégis azt mondom, hogy eljött az idő, hogy 1982 után ismét magyar csapat nyerje meg a Bajnokok Ligáját, ehhez azonban ma ismét le kell győzni a Kielt a Lanxess Arénában.

Tippem: 25792 Kiel-Veszprém V 1.75 25:25

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2016-05-28 19:13:20
Ott is van :-)

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!