2018.02. 23.

Kézimunka:Tovább menetel a Várda?

Kézimunka:Tovább menetel a Várda?

Tegnap bizony Fortuna erősen szorította a kezemet, így aki velem tartott szép szorzóval lett gazdagabb. A mai szegényes felhozatalból egy magyar női mérkőzést választottam, a lendületben lévő Kisvárda a gödörben csücsülő Fehérvárt fogadja.

Kisvárda-Fehérvár

  • Szabolcsban a sorozatos kudarcok miatt váltás történt a kispadon, Mátéfi Esztert, aki a  Vác ellen 31–28-ra elveszített Magyar Kupa-nyolcaddöntőn ült utoljára a várdaiak kispadján, Vlatko Djonovics váltotta. A szakember korábban Dragan Adzsics segítőjeként dolgozott a montenegrói válogatott mellett, így a 2012-es olimpiai ezüstéremnek és Európa-bajnoki sikernek is részese lehetett. Ahogy szokták mondani, a csapat és az edző hamar egymásra találtak, zsinórban négy győzelmet arattak azóta, sorrendben Debrecen, Vác, Kecskemét, ismét Vác. Ez utóbbi győzelem értékét növeli, hogy mindezt Triscsuk nélkül tették. A csapat honlapja szerint mindenki egészséges és bizakodva várják a találkozót. Fordított utat jár be a vendégalakulat, idén még csak vesztesen vonultak  le a pályáról, öt bajnokijuk mellett, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjét is elbukták a Siófok ellenében. Náluk azonban igen nehezen tudok elképzelni edzőcserét, ugyanis edző néni férje a klub elnöke… Esetleges mai győzelmük kulcsát a hazai csapat gyengének vélt visszarendeződésében látják, véleményem szerint azonban egy jó Triscsukkal és az új edző hatására szárnyakat kapó balkáni lányok (Radojevics, Milanovics Litre) vezetésével Várdán maradnak a pontok.

Tippem:321658 Kisvárda-Fehérvár H 1.40

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
lacus56 2018-02-23 21:49:55
Szuper volt a Várda !
gandalf93 2018-02-23 16:50:10
csm budapest nyer ma ?

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!