2015.12. 23.

Kosárfonás (bajnoki elemzések)

Kosárfonás (bajnoki elemzések)

Egy nappal szenteste előtt is kosárlabdáznak a német és a olasz bajnokságokban. Ezekből szemezgetett két meccset Kagawa, hogy egy remek 1,89-es eredőt kanyarítson ki belőle. Tartsatok velünk!


 

 

Avellino-Caserta

  • Tipp: Avellino
  • Tippmixpro: 1,35

Az Avellinonak rájátszásban a helye, sőt mi több nyugodt szívvel ki merem jelenteni hogy az Avellinonak az első négyben a helye. A keretük erős és látva az utolsó három fordulót melyben két győzelmet arattak, illetve a listavezető Cremona otthonában helytálltak úgy érzem el is kell kezdeni fordulóról-fordulóra pakolni az Avellinót. Olyan játékosokkal erősítettek idén mint az ex Barcelonás Alex Acker, az NBA-t is megjárt Taurean Green, Blums a Panathinaikosból és a nemrég még Euroligát játszó Ragland aki pár hete érkezett a Pinar Karsiyakától. A Caserte egy piszkosul gyenge csapat, második legkevesebb pontot dobták a LEGA A-ban, az előző körben pedig egy komoly verésbe szaladtak bele a Reggiana otthonában. Egyetlen olyan játékosuk sincs akit ki kellene emelni, ez a keret a kiesés elkerüléséért fog harcolni egész évben. Ez az odds egy nagy ajándék, az Avellino sokkal komolyabb kerettel rendelkezik, a játékuk is összeállni látszik és a liga egyik leggyengébb csapata ellen nem szabad hogy bármi kérdés is legyen. Szétszedi az Avellino a Casertát, 1,35-ért aranybánya

Tubinger-Bonn

  • Tipp: Tubinger +7,5
  • Tippmixpro: 1,40

14 meccs óta nyeretlen a Bonn. Ez úgy gondolom mindent elmond. Na jó ennyire azért nem gyengék, de formájuk pocsék és a játékosok is hülyeséget-hülyeségre halmoznak a pályán. Az előző körben egy 0:15-ös sorozatot kaptak a harmadik negyedben, az utolsó két percben pedig 0:10-et, amire rá is ment a győzelem Hihetetlen mennyire szét tudnak esni fejben és hihetetlen mennyire gyengén gondolkodnak a pályán. A Tubinger szintén nem egy világverő csapat, de hazai pályán egy ilyen pocsék formában lévő Bonn ellen meccsben kell lenniük. Radosavljevic révén van egy 214 centis centerük aki tiszteletet parancsoló jelenség a kosok alatt. Jared Jordan, Nadfeji és Mihajlovic is számos komolyabb csapatot megjárt már, igen jó képességű játékosok akik még akár győzelemre is vezethetik a Tubingert ezen a meccsen. Két gyengélkedő csapat találkozója lesz ez, ahol az irodákkal ellentétben én nem tartom ekkora esélyesnek a vendégeket. Szoros meccset várok.

Eredő: 1,89

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
rambo1977 2015-12-23 21:16:56
Látványos bunda volt nem vitás......
szdani84 2015-12-23 21:10:25
mekkora kamu meccs volt,te joIsten...
Tomáš Pingi Nagy 2015-12-23 21:04:20
Ha ebeb nem volt bunda akor semibe, a legkevesebb pontot dobo csapatok kozul ezek szetszedtek oket a harmadik nagyedben alapossan, es hazaiak meg semmit nem tudtak berakni.....
Kagawa 2015-12-23 16:49:09
Köszönöm mindenkinek! Nektek is békés-boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok!
laca87 2015-12-23 15:19:42
Helló!

Gratulálok a tegnapihoz és köszönöm! ;)
krusov 2015-12-23 15:19:13
Szia Kagawa!
Koszi a tippeket Kagawa, hogy szansz ra idot es, hogy kozze is teszed. Koszi :)
Bekes, szeretetben gazdag karacsonyi unnepeket kivanok! Zsu
Horg01 2015-12-23 14:01:09
Sziasztok!

Mi a véleményetek ezekről a meccsekről?

Wurzburg-Crailsheim H -5,5

Gipuzkoa- Laboral V

Köszönöm!
gyetvan97 2015-12-23 13:59:31
Szia!

VL Pesaro-Olimpia Milano: -4,5 Milano ? Nagy téttel?
Benyto 2015-12-23 09:07:08
Kedves Kagawa!

Remekül csinálod! Eddig nem raktam kosarat,de mivel a foci kínálat tegnap gyenge volt az egyik barátom tanácsára tegnap már a tippjeidet raktam,persze sikerrel! :)
10.000---->22.400Ft

Köszönöm szépen!
ftc75bela 2015-12-23 08:50:18
Szia Kagawa :)

Én nem tudom,hogy miként csinálod,de ha te is ezekkel a meccsekkel játszol,amiket ajánlasz,akkor erősen pozitív az összkép.
Én ostoba,tegnap melléraktam 2 jégkorongot,persze az egyik elment.
Csak meg szeretném köszönni ezeket a nagyon jó százalékban jövő tippeket.
Elkezdem csak azokat játszani,amiket Te javasolsz:)

Köszi még egyszer:))))
h.dori911 2015-12-23 08:48:31
Szia!

Bilbao gól megtámogatással szted?? :)
Max 21,5-et lehet neki adni:)

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.