2015.10. 20.

Kosárfonás (Eurokupa)

Kosárfonás (Eurokupa)

A kosárfonás rovat ma két mérkőzést boncolgat a mai Eurocup meccseiből. Azegyik a Szolnoki Olaj meccse, ahol nem csak a szelvényünkért, hanem a magyar csapatért is szurkolhatunk.  Sok sikert mindenkinek!

Szolnoki Olaj - Lietuvos Rytas

  • Tipp: Szolnoki Olaj +10,5
  • Tippmixpro: 1,35

Az Olaj 18 ponttos hátrányból állt fel a PAOK elleni első Eurocup meccsen ami hűen tükrözi a csapat valódi erejét. A bírók utánna tettek arról, hogy a pontok szalonikiben maradjanak, de az Olajnak így sincs semmi szégyelnivalója ugyanis a 3 pontos idegenbeli zakó teljesen vállalható. A Lietuvos végig csak futott az eredmény után hazai pályán a Besiktas ellen, a meccs nagyrészében 15-20 pont volt a két csapat között ami a végére 4 lett, de a török győzelem egy pillanatig sem volt kérdés. Ez a Lietuvos már közel sem az a csapat amely komoly szerepet játszott az Európai kosárlabda porondon. A Tiszaligetben a Lietuvostól komolyabb csapatok is otthagyták már a fogukat és úgy gondolom hogy kedden is minden esélye meglesz a magyar csapatnak a bravúrra. Ekkora hendibe bele kell hogy férjen az Olaj, bátrabbak kisebb hendivel vagy akár sima hazai győzelemmel is próbálkozhatnak.

Alba Berlin - Reggio Emilia

  • Tipp: Reggio Emilia +8,5
  • Tippmixpro: 1,40

A Reggio Emilia győzelemmel míg az Alba Berlin vereséggel startolt az Eurocupban. Az olasz csapat kiválóan erősített, az amúgy sem gyenge kerethez érkezett az olasz válogatott Aradori és Gentile illetve ott van még a két litván nagyöreg Kaukenas és Lavrinovic. Van miből gazdálkozni a vendégeknek. Ennek megfelelően az eredmények is jönnek, verték már idén a két Euroligás Sassarit és a Milánót is. Az Alba nagy verést kapott a Ludwigsburgtól ami nem kis meglepetés volt. Ezt követően a német bajnokin a Braunchweig ellen is voltak bajok, a vendégek pár percel a meccs vége előtt 4 pontra is visszajöttek, de a végét nem birták. Röviden tömören, az Alba is kiváló játékosokból áll össze, viszont ők még nem értek össze igazán csapattá. Az olaszok kiváló formában érkeznek, igazi csapatként játszanak és nem tudom elképzelni hogy nagy verést fognak kapni ezen a meccsen

Eredő: 1,89 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

ABA Liga: Buducnost – Partizan Szintén az ABA Liga elődöntőjében találkozik a Buducnost és a Partizan. Az első találkozó nagyon izgalmas volt. Bár a fekete-fehérek kétszámjegyű különbséggel, 78-67-re diadalmaskodtak, Andrej Zakelj csapata megmutatta, hogy nagyon veszélyes ellenfél tud lenni és ez ma, hazai csarnokban fokozottan így lesz!

Az ABA Liga kosárlabda-sorozat elődöntőit játsszák, ahol a második meccsen csap össze a Mega Basket és a Crvena Zvezda. A két csapat között a hasonlóság kimerül abban, hogy mindkettő belgrádi csapat, a különbség viszont minőségben óriási! A sorozat két nyert meccsig tart!

Ma kiderül, hogy melyik csapat kerül a Final Fourba, hiszen az ötödik összecsapás következik a Panathinaikosz és a Maccabi Tel Aviv között. A mai meccset ismét Athénban rendezik, mégpedig az OAKA Arénában. A hazai pálya előnye miatt sokan úgy vélik, hogy a görög klub közelebb áll ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a döntőben. Az izraeliek azonban már megmutatták, hogy tudnak nyerni a görög fővárosban. Remek mérkőzés várható!