2016.02. 16.

Kosárlabda (Német bajnoki találkozók elemzése)

Kosárlabda (Német bajnoki találkozók elemzése)

A mai kosárlabdás írásunkban Kagawa a német bajnokságot, azon belül is két mérkőzést vett górcső alá. Két hendi megtámogatásával egy vastag duplázó alakul ki. Tartsatok velünk!

Göttingen - Bayern München
Tipp: Göttingen +20,5
Tippmixpro: 1,60

A Göttingennek komoly gondjai voltak egész évben, viszont végre ezek megoldódni látszanak. A sérültek visszatértek, Roijakkers mester az előző két fordulóban már teljes kerettel dolgozhatott és ez meg is látszott mind a játékon mind pedig az eredményen. A Göttingen a bentmaradásért küzd, de biztos vagyok benne hogy ezt ki fogja harcolni. Az előző két körben amikor már mindeni egészségesen vállalhatta a játékot 33 ponttal ütötték ki a Cralsheimet majd pedig a Bayreut kapott egy 29 ponttos verést ami mondanom sem kell hogy több mint meggyőző. Ismerős nevekkel is találkozhatunk a liláknál, gondolok itt elsősorban az irányítóra El-Aminra aki többek között játszott a Lietuvos Rytassal Euroligát, de megfordult török és francia élcsapatokban is. A Bayern a német bajnokság egyik ha nem a legerősebb csapata, ennek ellenére ne várjuk el tőlük hogy mindenkit agyon fognak verni, főleg idegenben. Pár nap múlva az Alba Berlin ellen meccselnek az Eurocup egyenes kieséses fázisában, nekik arra a meccsre kell fókuszálni, nem pedig arra hogy mindená ron 30-al verjék a Göttingent. A hazaiak rátértek a helyes útra, formába lendültek, mindenki felépült és nem tudom elképzelni hogy az a csapat amely az előző két bajnokiját 30-30 ponttal nyerte meg most ugyanakkora verést kapna, ráadásul hazai pályán. Ekkora hendibe bele kell hogy vérjen az El Amin vezette Göttingen.

Oldenburg - Ludwigsburg
Tipp: Ludwigsburg +9,5
Tippmixpro: 1,40

A német bundesliga holnapi rangadóján a Ludwigsburg az Oldenburghoz látogat. Ezen a meccsen szerintem egy dolog a biztos, mégpedig hogy egy szoros találkozó lesz. A Ludwigsburg egy nagyon kellemetlen csapat, tele amerikai légiósokkal, szín tiszta amerikai kezdő ötössel, biztos anyagi háttérrel és nagyon profi körülményekkel. Nagyon hosszú a pad, Cotton és Brockman mellett még 6-7 is játékos tud kimagaslót nyújtani, ami nagyon veszélyessé teszi a csapatot. Az Oldenburgról annyit hogy jók-jók de számomra semmi extra a sárga-kék alakulat. Paulding a csapat ikonja aki már száz éve az Oldenburgot szolgálja felelős elsősorban a pontokért illetve Qvale azaz elsősorban a festékből veszélyesek. A hátvédektől többet vártak a klub vezetői és én is, Prepelic rengeteg labdát használ el és Kramer is elég vakon van mostanában. Mi lesz ebből nem tudom, esélyes az Oldenburg, de 1,30 körüli oddson szerintem nagy butaság lenne hazaiba húzni ezt a meccset. 9,5-el viszont ha megtámogatjuk az amerikai légiót, azaz a Ludwigsburgot egész szép 1,40-es oddsot kapunk, aminek véleményem szerint lazán le kellene hogy jöjjön. Szoros meccset várok.

Eredő: 2,24

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Redwings 2016-02-16 23:41:59
Nagyon nem fért bele Mester....

további tippjeink a Kosárlabda világából

Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Egy kőkemény ötödik meccsen dől el, hogy melyik gárda kerül a Final Fourba. Mindkét csapat két győzelmet szerzett ebben a sorozatban. Mindketten nyertek egyszer otthon és egyszer idegenben.
Egy kőkemény ötödik meccsen dől el, hogy melyik gárda kerül a Final Fourba. Mindkét csapat két győzelmet szerzett ebben a sorozatban. Mindketten nyertek egyszer otthon és egyszer idegenben.