2017.04. 30.

Kosárlabda szelvényajánló (Bajnokok Ligája)

A Bajnokok Ligája zárótornáját rendezik meg ezen a hétvégén, ahol a pénteki elődöntőben a Banvit a Monacot, a házigazda Tenerife pedig a Veneziát győzte le és került be a döntőbe. Ma mindkét meccsen papírforma eredményt várok, de nézzük is ezt a két meccset pár mondatban. A szorzók a Tippmixpro kínálatából vannak válogatva.

Monaco – Venezia
Tipp: Monaco -3,5 – 1,40  91-77

  • A Monaco némi meglepetésre nem került be a sorozat döntőjébe ugyanis a pénteki mérkőzésen szinte minden húzóembere csődöt mondott. Biztosak lehetünk benne hogy nagyon csalódottak a franciák, ők ugyanis a serlegért jöttek és a játékoskeretük alapján erre minden esélyük meg is volt. Caner Medley, Shuler, Zack Wright, Gladyr mind olyan játékosok akik Euroligás rutinnak rendelkeznek és a Monacoban is egy igen jó csapattá kovácsolódtak. Nincs más hátra, mint előre, szépségtapaszként meg kell szerezni a harmadik helyen, ami érzésem szerint lazán össze is fog jönni. A Monaco sokkal jobb csapat, mint a Venezia, amely támadó szekciója nem egyszer sült már be idén 60-65 pont körül. Sima francia sikert várok

Tenerife – Banvitspor
Tipp: Tenerife: 1,30  63-59

  • A zárótorna házigazdája a Tenerife és a torna fő esélyese is egyben. A spanyolok idén nagyon egyben vannak, a piszkosul erős ACB ligában is biztos play off helyen vannak, sőt sokáig vezették is az alapszakaszt a Real Madrid, a Valencia, a Baskonia előtt. Kemény, szinte már folytó védekezés, amellyel többek között a Real Madrid sem tudott mit csinálni még nagyjából 2-3 hónappal ezelőtt. Az elődöntőt simán lehozták, hazai pályán nagyon motiváltak és látszik, hogy számukra idén az első számú projekt a Bajnokok Ligája megnyerése. A Banvit nem játszott semmi extrát a Monaco ellen, mondhatni úgy is hogy a Monaco verte meg saját magát. A Banvit mint egy serdülő leány csapat úgy dobott mezőnyből, 56 kísérletükből mindössze 23 került a helyére, de köszönve részben a sporiknak akik 34 büntetőt fújtak nekik és részben a franciáknak akik maguk alatt játszottak kiharcolták a döntőbe jutást. Ezen a meccsen a házigazda ellen biztos, hogy nem kapnak majd könnyű fújásokat, önerőből pedig Tenerife kellős közepén nem tudják megverni a hazaiakat. Hazai sikert várok

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!

Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.