2017.04. 21.

Kosárlabda tippajánló (1,55 – 1,80)

Kosárlabda tippajánló (1,55 – 1,80)

Ma folytatódnak az Euroliga negyeddöntőinek párharcai. A Real Madrid ismét hazai csarnokban fogadja a Darussafaka csapatát, míg az athéni kikötővárosban is folytatódik a pikáns görög-török párharc. Két meccs, két tipp, de ma nincs szelvényajánlás, szigorúan csak esélylatolgatás. Az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

Real Madrid – Darussafaka
Tipp: Real -7,5 – 1,55  80-84

  • A Real Madrid kicsit lazán fogta fel a párharc első mérkőzését és ennek köszönhetően a Darussafaka kis híján el is csente a madridiak pályaelőnyét. Nem volt elég éles a királyi gárda, nem volt meg még a playoff-ritmus, de ha nehezen is, a győzelem meglett. A mai meccstől azt várom, hogy a hazaiak nem fognak úgy beragadni, mint két napja, amikor is a második negyed elején már 12-vel vezettek a vendégek. Ha nem adják oda az első negyedet és komolyabban állnak bele ebbe a mai meccsbe, akkor lesimázhatják a Darussát. Eddig is tudták a madridiak, de szerdán meg is bizonyosodhattak róla, hogy Wanamaker a kulcs a Darussa játékában. Az amerikai irányítót ki kell venni a meccsből, és akkor lebénul a Darussa támadójátéka. Röviden-tömören, 12-15 pontos Real-győzelmet várok a mai meccsen.

Olympiakosz – Anadolu Efes
Tipp: UNDER 152,5 – 1,80 71-73

  • A nap másik mérkőzéséről nem változott a véleményem, annak ellenére, hogy két napja nem jött az under az Olympiakos és az Efes összecsapásán. Gyorsan eldőlt az a meccs és a csapatok kicsit elszórakozták a védelmet, de bízom benne, hogy ma ez másképp lesz. 152,5-re lőtték be a határértéket a bukik, amire én húzni fogom az undert, de ez nem a világ legerősebb tippje, csak erős idegzetűeknek.  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jpunk 2017-04-22 00:48:58
A real madrid megint vicc, még simán se fog jönni...
thumy 2017-04-21 18:51:02
Nálam vendégcsapat 75,5 alatt megy :)
a görög-török párharcban :)
Real tippeddel én is veled tartok :)
Khadath 2017-04-21 15:40:55
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Kosárlabda világából

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!

Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.