2016.12. 18.

Kosártippek (Spanyol bajnokság és ABA liga)

Kosártippek (Spanyol bajnokság és ABA liga)

Kagawa továbbra is küld nekünk kosárlabdatippeket és amennyiben lesz ideje, akkor válaszol is a kérdésekre. Bár, ahogyan írtuk ez ritkábban lesz így. Elsősorban az európai kupasorozatok lesznek célkeresztben, de előkerülhet más liga is. Mivel ezek szelvényjavaslatok, általában 1,7-1,8 körüli gyűjtőszelvény-tippek lesznek, amelyeknél előtérbe helyeztük a kockázat csökentését! Következzen hát Kagawa mai szelvényjavaslata, a szorzókat a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

 

 

Ma elemzésekkel érkezett Kagawa! Két meccs kötésben 2,28-as eredővel!

 


Karpos – Krka
ABA Liga

  • A Karpos éledezni látszik. Miután első nyolc meccsét elvesztette a bajnokságban a macedón csapat, az elmúlt ötből hármat is megnyert, mindhármat hazai pályán és igen neves ellenfelekkel szemben. Először az idénre kiválóan erősitő Buducnost, majd a szintén nemzetközi kupákban is szereplő Cedevita és Mega Leks hagyta ott a fogát Macedóniában. Sokolovval, Laboviccal és Perryvel ez a csapat még sok szép eredményt érhet el és ki kell hogy harcolja a bentmaradást amihez elsősorban a maihoz hasonló sörmeccseket kell behúzni. A Krka pocsék formában van, előző 5 meccsüket az ABA ligában elveszitették, ráadásul ezeken a meccseken kivétel nélkül igen méretes, 10 pont feletti zakóba szaladtak bele. Ha nem is sima, de mindenképpen hazai győzelmet várok, ekkora oddson van benne érték.

Tipp: Karpos Sokoli - Krka Novo Mesto HAZAI – 1,55

Real-Obradoiro
spanyol Liga

  • A Real Madrid csütörtöki Euroliga meccsén láthattuk mit is jelent ha két ponterős játékos kidől. Nem játszott Llull és nem játszott Randolph, mindjárt komoly verést is kapott a királyi gárda Törökországban, ráadásul igen kellemetlen is volt a csapat teljesitménye. Támadásban nagy betli volt szinte mindenki, ötlettelen pocsék támadások és kierőszakolt dobások aminek végül mindössze 68 dobott pont lett az eredménye. ( köszönve annak hogy az utolsó negyedben a Darussafaka semmit nem védekezett ) A magyar Rosco Allent is foglalkoztató Obradoiro teher nélkül utazhat erre a meccsre. Nem kérdés ki a mecs esélyese, de ha valamikor akkor most meg lehet izzasztani a madridot. Real győzelmet várok, de egy ekkora hendibe bele kell hogy férjenek a vendégek.

Tipp:
Real Madrid - Obradoiro Monbus: Obradorio +24,5 – 1,48
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
paul van dyk 2016-12-18 11:50:07
Kinàban, a Cba Liga 11.forduljàt bonyolitjak, 12:35ös kezdessel a Jilin es a Jiangsu Tonghxi feszülnek egymasnak. A hazai Jilin a 20csapat közül per pillanat a 11.helyen àllnak, kerek 50%os merleggel birnak, 18meccset jàtszottak, 9siker(8skma es egy hosszabbitasos) valamint 9vereseg,otthon, ahol ma vannak, viszont egeszen jo produktumot tudnak felmutatni, 87,5%,8meccsből 7et nyertek(6sjma es egy hosszabbitasos siker) es csupan egyetlen vereseg. A vendeg Jiangsu a 20csapatbol a 17.helyen àll, 18meccsből csak 4et nyertek, s 14vereseg,22,2%os mèrleg csupan. Vendegkènt katasztrofalis a mèrlegük, 8meccs,1siker s 7vereseg,12,5%os mèrleg, a korabbi egymàs elleni meccseiken is a Jilin nyert, ugyhogy ez nekik àll, odds:1,38
paul van dyk 2016-12-18 11:37:20
Az Egyesült Kiràlysag Basketball Liga 13.fordulojat bonyolitjak ma, 17oras kezdessel van egy Plymouth Raiders-Leicester Riders meccs. A hazai Plymouth a 12csapatos bajnoksag 6.helyen àll, 12meccsből 7et nyertek, 5vereseg,jobb mint 50%os mèrleg, otthon. 6meccset vivtak, 4siker es 2vereseg,8megszerzett pont. A vendeg Leicester 2.helyen àll a tabellan, 20megszerzett pont, a listavezető 26pontos Newcastle mögött, 12meccsből 10et nyertek, 9et a rendes jatekidőben,egxet hosszabbitassal es 2vereseg.Vendegkent,ahol ma jàtszanak, 7meccsük van, 6siker es 1vereseg csupan, tehat mondhatni nagyon jo produktum, itt 12megszerzett pont. Ami az egymas elleni meccseiket illeti a legutobbi 14meccsüket rendre a Leicester nyerte, mindegy hogy otthon vagy idegenben volt ameccs, szoval döbbenetes fölènyük jellemziAmi ezeket a meccseket, 2013ig kell visszamenni az időben,mikor legutobb Plymouth siker volt. A Leicester sikere 1,38at èr. :-)
paul van dyk 2016-12-18 10:59:11
15:10es kezdessel Dániàban a:-) Basketligaen 5.fordulojaban meccsel a Naestved es a Sisu csapata. 8csapat van a dàn bajnoksagban, ez a 6.es a 7.helyezett csapatok meccse. A hazai Naestved az eddig lejatszott 11meccsből 4et nyert meg, s 7vereseg(abbol van egy hosszabbitasos es 6sima vereseg), 8megszerzett pont. A vendeg Sisu eggyel több meccset 12öt jatszott, 4siker es 8vereseg(egy hosszabbitasos es 7sima),nekik is ugyanugy 8megszerzett pontjuk van. Ugye az utolso kettő esik ki a:-) 9csapatbol,a Sisu màr kieső helyen àll. A Naestved hazai pàlyàn, ahol majatszanak, 5meccsből csak egyet nyertek, s 4vereseg,2pontjuk van itt, a Sisu vendegkent 6meccset jatszott, ők is csak egyet nyertek, s 5vereseg(abbol 4sima es egy hosszabbitasos), 2megszerzett pont csak. Javulo format mutat mind2csapat,a hazai Naestved a legutobbi 3meccseből mind3 at nyerte, ebben volt egy kupameccs is, a vendeg Sisu a legutobbi 3meccseből 2t nyert, s egy vereseg, legutobb csak hosszabbitas utan kaptak ki a listavezető Horsense otthobaban. A 2küzdő fèl 11.03an meccselt a Sisu otthonaban, ott a Naestved nsert 67-65re..A Naestved otthonaban februarban meccseltek iden, ott 15ponttal nyert a hazai, de tavaly, azaz 15oktobereben 29ponttal.Itt ma megint ők az eselyesek, odds:1,33
Tomáš Pingi Nagy 2016-12-18 10:46:38
Helli Kaga.. akadna ma valmi 2-3 olyan tipp ami nagyon eros meg ha kis szorzoval is??

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.