2014.03. 23.

Lega A: Varese - Pistoia

Lega A: Varese - Pistoia

A kosárlabda Lega A alapszakasza is lassan, de biztosan a végéhez közeledik, már csak 7 forduló és megtudhatjuk, melyik 8 csapat jut be a rájátszásba és folytathatja a küzdelmet a végső sikerért. A nyolcadik bejutó helyért még számos csapat verseng, kettő közülük a Varese és a Pistoia aki egymás ellen mérkőznek meg a mai játéknapon.

 

Varese - Pistoia
  Palawhirlpool, 2014.03.23. 18:15  

A Varese egy komoly csapat, amely aládobott az idei szezonban, de még mindig megvan az esélyük arra, hogy ott legyen a végelszámolásnál. Ehhez azonban nincs mire várni, meg kell indítani a hajrát és legelőször ma legyőzni az egyik közvetlen riválist, a Pistoiát. A kerettel nincs semmi baj, 6-7 olyan játékosa is van a Varesének akik az olasz bajnokság szintjén átlagon felülinek számítanak, viszont ezt ideje lenne a pályán is bebizonyítani. Két kiváló amerikai hátvédjük van, Kee-Kee Clark és Adrian Banks, akik átlagban egyaránt bőven 10 pont felett termelnek az olasz pontvadászatban. Rajtuk kívül a két szerb légiós érdemel elsősorban említést, Marko Scekic aki az Oldenburg húzóembere volt még nemrég, de a podgoricai Buducnost színeiben is számos pontot dobott karrierje során. Scekiccel center poszton nagyon sokat nyert a Varese, igaz a támadásban még van mit csiszolni a játékán, de védőmunkája nagyon sokat jelent egy ilyen csapatban, mint a Varese, ahol gyakorlatilag senki nem foglalkozik a saját kosarának az őrzésével. Honfitársa Dusan Sakota a Panathinaikoszban eltöltött 6 évére lehet igazán büszke, amikor is karrierje legjobb játékát nyújtotta. Azóta már megjárta Oroszországot és Belgiumot is, a tavalyi szezontól kezdve pedig a Varesét erősíti. Egy kiváló tripladobó, az idei olasz bajnokságban közel 50%-ban találnak a hármasai, ami igen komoly teljesítménynek számít.

A Pistoia egy érdekes csapat, gyakorlatilag nincs egyetlen egy ismertebb játékosuk sem, viszont hazai pályán bárkire veszélyesek tudnak lenni és köszönve ennek a kiváló hazai játéknak nem csak, hogy a bennmaradást biztosították be, de még a rájátszásért is harcban vannak. A gond csak az, hogy idegenben nullák, és ezt a szó legszorosabb értelmében mondom. 11 meccsükből mindössze egyet tudtak megnyerni vendégként, a maradék 10-et elvesztették. Érdekesség, hogy a Pistoia szinte minden meccsen 5 amerikai légióssal kezd, az olasz srácok pedig kivétel nélkül csak a kispadon kapnak helyet. Legjobb játékosuk az amerikai irányító Wanamaker, akinek a 15 pontos átlaga igen jól mutat, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy neki szabadkeze van a csapatban, akkor és annyit dob rá amennyit akar, még akkor sem fenyítik meg, ha nem megy neki a játék, illetve ha más esetleg jobb dobóhelyzetben van, de ő mégis maga fejezi be az akciót. Mezőnybeli mutatója nem a legjobb, távolról nem veszélyes, de betörésből annál inkább, amire figyelnie kell majd a hazaiaknak. Egyetlen olyan játékosuk, aki az NBA-ben is megfordult, JaJuan Johnson, aki pár meccset pályára léphetett a Boston színeiben, de komolyabban nem sikerült letennie a névjegyét a legjobbak között. Kettőjüket kell kivenni a meccsből, és ha ez sikerül, akkor már meg is bénult a vendégek játéka, ugyanis a többi srác nem képez komolyabb játékerőt.

Mindent összegezve ez a meccs lenni van nem lenni a Varese számára. Ha ma nyernek, akkor könnyen lehet, hogy csak egy győzelemre kerülnek a nyolcadik, rájátszásba vezető helytől, ugyanis a riválisokra, elsősorban a 7.-8.-9.. helyen álló Casertára, Reggianára és Avellinóra piszkosul nehéz meccs vár ebben a fordulóban, a mai ellenfelüket pedig egy esetleges győzelemmel szintén beérnék a tabellán. Játékoskeretük erősebb ez nem kérdés, hazai pályán négy meccset vesztettek zsinórban, ami miatt biztosan hatalmas motivációval fognak pályára lépni, hogy megszakítsák ezt a pocsék sorozatot és egy idegenben veszélytelen Pistoia ellen meg is van rá minden esélyük. Egy nagyon sima, akár kiütéses győzelem is kisülhet ebből szerintem.

  • Tipp: Varese -5,5
  • Odds: 1.80 (7/10)
  • Iroda: TippmixPro

Eredmény: 84-73

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
shaftman 2014-03-23 22:56:31
Megint 1 nagyszerű elemzés grat
sludgeboy 2014-03-23 21:14:26
Elején elkeseredtem, de minden jó ha vége jó ismételten egy hatalmas köszi.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.