2017.06. 12.

Leshat blogja, avagy mire fogadjunk…

Leshat blogja, avagy mire fogadjunk…

Mára csak tippeket hoztam, esetleg egy-egy mondatban indoklom meg, hogy miért is döntöttem így. Minden esetben a tabellán elfoglalt helyezés és az ebből fakadó motiváció, az elmúlt meccseken mutatott forma ill. az egyéb közrejátszó tényezők (sérültek, ellentét a csapatok között, derbi, stb.) alapján próbálok válogatni. Valamint, ha hallok valami érdekeset, azt megosztom veletek. 

A svéd másodosztályban küzdenek az élboly tagjai. Mivel még olyan nagyon sok idő nem telt el, azt gondolom, hogy egyik meccsen sem a vendégcsapat lesz az, amelyik kockáztatná a minimum egy pontot. Ráadásul mindkét hazai csapat megjárta az első osztályt. Igaz a Bromma is. Kiegyenlített meccseket várok és mindkét esetben hazai pontot, pontokat.

  • Örgryte – Dalkurd: 1X – 1,65  1-0
  • Helsingborg – Brommapojkarna: 1X – 1,40  0-4

Ami pedig a teniszt illeti, a héten már a füves meccsek között lehet csemegézni. A fű gyorsabb, pontosabb, koncentráltabb játékot igényel, ezért azt gondolom, hogy nagyobb arányban kijönnek az előzetes erőviszonyok. Stuttgartban és Hertogenbosch-ban csatároznak a játékosok, pályára lép Fucsovics Márton is, aki első körben egy majd' hetven hellyel hátrébb rangsorolt némettel találkozik. Remélhetőleg Marci ma az összeszedettebb játékát viszi ki a pályára, mert akkor sima lesz. Lukas Lacko nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban, de azért a Struff hazai pályán még mindig esélyesebb. A német kiegyensúlyozott és isnpirálni fogja a hazai szurkolósereg. Mahut és Novikov esetében pedig a szorzó kicsi ugyan, de a verseny ezen szakaszában talán még kijön a papírforma.

  • Y. Hanfmann - Fucsovics M.: Fucsovics – 1,70  2-0
  • L. Lacko - J-L. Struff: Struff  – 1,70  0-2
  • N. Mahut - D. Novikov: Mahut – 1,22  2-0

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

friss 7 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!