2017.04. 20.

Lesz-e esélye a továbbjutásra a Schalkénak?

Lesz-e esélye a továbbjutásra a Schalkénak?

Tegnap kialakult a legjobb négy mezőnye a Bajnokok Ligájában, ma késő este pedig már azt is tudni fogjuk, hogy az Európa-ligában mely csapatok készülhetnek az elődöntőre. A Man. United a Brüsszelben elért 1-1-et követően kísérli meg kiharcolni a továbbjutást, míg a Schalke egy amszterdami 2-0-s pofonból próbál meg felállni.

 

Lesz-e esélye a továbbjutásra a Schalkénak?

Man. United – Anderlecht

  • Brüsszelben 1-1-re végeztek a felek egy héttel ezelőtt, tehát a Manchester United várja kedvezőbb helyzetből a visszavágót. Idegenben is tulajdonképpen egykapuzott a United, de csak Mkhitaryan tudott betalálni, a hajrában pedig a 22 éves Dendoncker egyenlített, ezzel visszahozta a belgák reményeit. Ezek a remények azért elég haloványak, hiszen nyerniük kell, vagy pedig döntetlen esetén legálabb két gólt kellene szerezniük a továbbjutáshoz egy jóval magasabban jegyzett együttes ellen. Ahogyan említettem, vendégként is hatalmas fölényben futballoztak az angolok, ebből kifolyólag az Old Traffordon vélhetően méginkább a kapujuk elé szegezik a lilákat. Az El idei kiírásában az összes hazai találkozóját megnyerte a Man. United és ezek közül igazán csak a Rosztov ellen izzadt meg. A St. Etienne-t, a Fenert és a Feyenoordot is lelépték hazai környezetben Ibrahimovicék.

  • A formájuk is kiváló, hiszen a listavezető Chelsea-t verték Rashford és Herrera egy-egy góljával 2-0-ra vasárnap. Az Anderlecht is győzelemmel hangolt, de az Oostende-t aligha lehet összevetni a Chelsea-vel. A jelentős tudásbeli különbség az Old Traffordon valószínűleg méginkább kidomborodik és ezúttal már a gólok számában is mutatkozik majd differencia a felek között.

Schalke – Ajax

  • Az Ajax 2-0-s előnybe került a párharc odavágóján, ezzel a továbbjutás egyértelmű esélyesévé lépett elő. Ettől függetlenül Gelsenkirchenben a hazaiak számítanak favoritnak, még úgy is, hogy az Ajax kitűnő formának örvend, ugyanis a legutóbbi öt tétmeccsét megnyerte. Mégis a mai mérkőzésen vélhetően nem fog dominálni az Ajax, hiszen a hollandoknak bőven elég, ha egygólos különbséggel kikapnak a mai mérkőzésen. Egy korai góllal pedig tulajdonképpen le is zárnák a továbbjutás kérdését. A Schalke a fiataljai (Meyer, Goretzka, Bentaleb) vezetésével biztosan nekiugrik majd ellenfelének. Legutóbbi hazai meccsüket 4-1-re nyerték meg Burgstallerék a Wolfsburg ellen. Ennyire sima győzelemre nincsen kilátás, hiszen az Ajax remekül védekezik a tavaszi idényben, de ettől még a németek esélyesnek számítanak a Veltins Arenában.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2017-04-21 12:47:21
Mu-t jól éreztem nem lesz sima továbbjutása,de a Schalke a ráadásban hozta azt amit előtte vártam tőlük.
0-0-ás félidő után is úgy voltam kapnak valami nagyon nagy potyát és annyi nekik. Erre már 3-0-ra vezetnek emberelőnyben amikor a továbbjutás küszöbén vannak és végül kettőt csak beszednek a tíz emberrel játszó Ajax-tól.
3-0-nál sokat nem adtam erre,sebaj aki megkapja az Ajax-ot örülhet,mert nekik kevésbé fontos az El győzelem.
Ők úgyis indulnak a Bl-ben! Egy Celta Vigo aki a Schalkéhoz hasonlóan biztosan nem lesz kupás helyen vagy egy Manchester United akinek levegőben a BL indulása még sokkal fontosabb.
Sőt a Lyon is csak az EL indulásért küzd,mert 20 pontra van a harmadik Nizza előttük akik még Bl selejtezős helyen tanyáznak.
Az elődöntőbe jutott csapatok közül három nagyon fog harapni!
Lyonnal kapcsolatban még annyit én zárt kapusra meccsre számítottam és a nézők nélkül én sima francia sikert és továbbjutást vártam,végül azonban büntetőkkel telt ház előtt jutottak tovább.
Ez az igazi megtorlás a múltheti balhé után!
Genkben továbbjutott a Celta ez nem kis fegyvertény ott nem nagyon szereznek pontot a látogatók.
Celta nem túl acélos az idén,de az El-ben így is elődöntőig mentek.
Nálam egy Lyon vagy Manchesteri végső győzelem a legesélyesebb!
A Celta és az Ajax egy szinttel lejjebb van!
bandoka 2017-04-20 17:46:04
Sziasztok!
Itt egy duplázó.
10024 V
Besiktas - Lyon
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
1,12
17617 V
Genk - Celta Vigo
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
1,15
25308 01
Manchester Utd. - Anderlecht
Hazai és kevesebb (1X2 + Gólszám 4,5)
1,55
tét: 1000 Ft
Niké 2017-04-20 14:07:23
Nálam a Schalke fix kettes!
Nem fog ez ízleni a németeknek!
Nekik kell jönni és ahogyan tavaly a Sahtar verte őket 3-0-ra a Donyecki gól nélküli meccs után.
Igaz a Mönchengladbach ellen sikerült a feltámadás egy félidő alatt,bár egy büntetővel azért ki lettek segítve.
Ha másban nem a bíróban bízhatnak elvégre az Ajax rögtön a Legia ellen úgy ikszelt,hogy egy szabályos gólját nem adták meg ami áthaladt a gólvonalon,de a bírók nem látták.
Utána azért otthon egy sovány 1-0-ás sikerrel csak tovább gurultak.
Egy kis bírót hátszéllel lehet itt német siker!
Ráadásul annyira rossz passzban vannak a németek még a kupaindulásuk sem lesz meg.
Ilyen Darmstadti sereghajtó elleni vereségekkel még inkább hátrafelé kell nézniük,mert még a végén egy kiesésbe is belefutnak
Ma még nálam ez a Mu lehet a világ megtévesztése,mert a akár a Rosztov ellen itt is belefér egy hazai gól nélküli meccs.
Erre képesek lehetnek és nem húzzák be 1-0-ra ahogyan a legutóbb,pedig az is egy végtelenül sima mérkőzés volt csak a továbbjutást szem előtt tartva egy jó kis célfocival egy hazai 0-0-t kinézek a Mu-ból.
Ezek sem papírforma tippek,de a Celta kiesését is megrizikózom!
A Genk otthon képes lehet egy 2-1- vagy 1-0-ra is. Az idegenbeli 3-2-es vereséggel nem Aspaséknak áll a zászló itt sem.
A Besiktast megverettem a Lyonnal,nem mintha otthon nem tudnának nyerni a Lyon ellen,de a múltkori balhéjuk miatt a közönség hiányát megfogják érezni és viszonylag simán elvéreznek.(zárt kapus lesz a meccs)
Ráadásul az egyik gólvágója ezen a meccsen sem léphet pályára a hazaiaknak Aboubakar személyében eltiltás miatt.
Már az odavágón sem játszott és egészen biztos ha 0-1-nél ő is pályán van most lehet a Lyon kapaszkodhatna vagy elvették volna a törökök győzelmét,mert egy 2-0-ról vagy 1-2-ről azért sokkal nehezebben jutna tovább a Lyon.
16486Genk-Celta H
08663Besiktas-Lyon V
13108Schalke-Ajax V
24681Mu-Anderlecht D vagy 24711 szintén D ez a hendis változata 0-1-ről
Ez egyszer-egyszer 4/3-ba

16541Genk-Celta Ki jut tovább? H
01037Schalke-Ajax szögletszám 10.5 felett
08743Besiktas Lyon 1.félidő V
24687MU-Anderlecht 1.félidő D
Két első féidős tippet érzem itt kicsit húzosabbnak,de ez is 4/3-ba jó lesz.

további tippjeink a Foci világából

Megkezdődnek a küzdelmek a D-csoportban is. Ha a hollandok tovább akarnak jutni, akkor ma délután le kell győzniük a lengyeleket. Fotó: pixabay.com
Megkezdődnek a küzdelmek a D-csoportban is. Ha a hollandok tovább akarnak jutni, akkor ma délután le kell győzniük a lengyeleket. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik az EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Finnországban ma Nemzeti Kupa mérkőzéseket játszanak. A Mariehamn otthon fogadja a listavezető KuPS csapatát.
Egy Single Value Tipp következik az EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Finnországban ma Nemzeti Kupa mérkőzéseket játszanak. A Mariehamn otthon fogadja a listavezető KuPS csapatát.
Egy Single Value Tipp következik az EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A svéd Superettan liga 12. fordulójában két különböző célokért küzdő csapat találkozik: az Öster a feljutásért harcol, míg az Östersund a másodosztályban való bennmaradásért küzd.
Egy Single Value Tipp következik az EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A svéd Superettan liga 12. fordulójában két különböző célokért küzdő csapat találkozik: az Öster a feljutásért harcol, míg az Östersund a másodosztályban való bennmaradásért küzd.