2017.07. 14.

Lesz-e ismét Gyurcsó-parádé a Wisla ellen?

Lesz-e ismét Gyurcsó-parádé a Wisla ellen?

A Bajnokok Ligája második selejtezőköréből egy mérkőzés maradt péntekre, ezen az észak-ír Linfield fogadja a skót Celticet. Tavaly eljutottak a főtábláig a skótok, vajon ezúttal is sikerül majd nekik? Lengyelországban pedig megkezdődik a 2017/18-as bajnokság, a nyitányon máris pályára lép Gyurcsó Ádám csapata, a Pogon Szczecin, melynek ellenfele a Wisla Krakkó lesz. Lássuk az esélyeket!

Linfield – Celtic

  • Tavaly a BL-selejtezőben csúnyán megégett a Celtic a gibraltári Lincoln otthonában, hiszen 1-0-ra kikapott, de utána 3-0-val megoldotta a visszavágót. Majd ezt követően a BL-főtáblára jutás is összejött számukra, hiszen a kazah Asztanát és az izraeli Hapoel Beer-Sevát is legyőzték a folytatásban. A csoportkörben pedig három pontot tudtak szerezni a Man. City, Barcelona, Mönchengladbach hármassal szemben, ami nem mondható rossz eredménynek. A 10-15 évvel ezelőttihez képest manapság alacsonyabb szintet képviselnek a zöld-fehérek, több alkalommal is elbuktak már a BL-selejtezők során. Az észak-ír Linfield legyőzése azonban nem jelenthet gondot Dembeléék számára. A Celticnél több technikás, fineszes futballista is megtalálható, míg az észak-ír együttes a hagyományos brit stílust képviseli. A két gárda között van akkora tudásbeli különbség, hogy akár többgólos diadalt is arasson a Celtic idegenben, pláne a tavalyi „balesetből” okulva.

Pogon Szczecin – Wisla Krakkó

  • Az Ekstraklasa új idényének első játéknapján a tavalyi szezont a 6. helyen záró Wisla a Pogon otthonába látogat. A tavalyi évad alapján két hasonló kaliberű csapatról van szó. Háromszor találkoztak egymással a felek az előző bajnokságban és mindannyiszor a hazai pályán szereplő gárda diadalmaskodott. Különösen emlékezetes volt a novemberi összecsapásuk Szczecinben, amikor is 6-2-re nyertek a piros-kékek Gyurcsó Ádám mesternégyesével. A magyar támadó azóta is a Szczecint erősíti és reméljük, legalább egyszer a mai napon is be fog találni. Erre a négygólos zakóra stílszerűen egy négygólos győzelemmel felelt májusban a Wisla, akkor már a felsőházi rájátszás keretében. Vélhetően ebben az idényben sem lesz jelentős különbség a két alakulat között, ezért jó eséllyel a hazai pálya előnye döntő lehet, de a döntetlen is benne van a pakliban.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 1 órája NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.

A szezon meglepetéscsapata a Debrecen, amely pontazonossággal, de gólkülönbséggel a Fradi mögött második a tabellán, míg a Puskás Akadémia erősebb kerettel, javuló formában érkezik. Mindkét csapat a nemzetközi kupás szereplésre hajt, remek mérkőzés várható Debrecenben.

friss 1 órája NB1: DVTK – Nyíregyháza
A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!