2017.10. 12.

A lila-fehérek ünnepelhetnek

A lila-fehérek ünnepelhetnek

Eltiltások miatt több hiányzója lesz mind a két csapatnak, a házigazda kerete viszont mélyebb, emiatt (is) ők az esélyesebbek.

Real Valladolid-Acoron, Segunda Division, 18.00
Tipp A.: 1! (1.65-tippmixpro)
Tipp B.: 1,5 gól felett (1.35-tippmixpro)

  • A spanyol második ligában a 9. fordulót rendezik a héten. Az erőviszonyok lassan-lassan kialakulni látszanak: a hazaiak a rájátszásra hajthatnak, a vendégek megint a biztos benn maradást célozhatják meg. A nyáron edzőt váltó lila-fehérek tavaly alig maradtak le a play offról, jelenleg 13 pontjukkal a 7. helyen állnak. A hazai statisztikájuk erősebb, háromszor győztek, egyszer kaptak ki. Viszont a forma kiszámíthatatlan, a Cordoba fölényes elverése után ugyanilyen módon kaptak ki a Rayonál (4-1). A csapat nem lesz teljes, egy védekező-középpályás és egy szélső eltiltott lesz a mai meccsen.
  • Az Alcoron tavaly megmenekült, a nyáron próbált erősíteni, de nem lett sokkal mélyebb a kerete. A csapat nem kezdte jól a szezont, jelenleg 9 pontjával a 18. helyen foglal helyet. Nem kezdte rosszul a sorozatot, az 5. fordulóig nem kapott ki, utána viszont háromszor sorozatban. Idegenben 1-1-2-es statisztikájához 1-7-es gólarány párosul. Ma nehéz dolga lesz az Alcoronnak, a kezdő kapusuk és egy jó labdaszerző középpályás eltiltott lesz ma.
  • A Valladolid erős támadásban, otthon különösen. A hazaiak állománya jobb, kiegészítő tippnek pedig a 1,5 gólnáll több is jó lehet.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!