2018.03. 13.

Megfordítja-e a párharcot az AS Roma?

Megfordítja-e a párharcot az AS Roma?

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói folytatódnak ezen a héten. A Roma 2-1-es hátrányba került Ukrajnában a Sahtar ellen. Nagy kérdés, hogy vajon képesek lesznek-e „farkasok” megfordítani a párharcot?

Roma – Sahtar Donyeck

  • Az odavágón már az első félidőben megszerezte a vezetés a Roma, új sztárja, a húsz éves török, Cengiz Ünder révén, a második félidőben azonban fordítottak az ukránok Ferreyra és Fred egy-egy találatával. Ez a 2-1-es eredmény azt jelenti, hogy teljesen nyílt maradt a párharc. Azóta a Roma egy csalódást keltő Milan elleni meccset követően két nagyszerű mérkőzést játszott a Serie A-ban: idegenben verte az akkor még listavezető Napolit 4-2-re, majd a Torinót küldte haza az Olympicóból 3-0-val. Most úgy tűnik, hogy remek formában vannak a hosszas hullámzást követően.

  • Ami viszont konstansnak tűnik, hogy a hazai BL-meccseken jól teljesítenek, különösen a Chelsea elleni 3-0 emelhető ki ebből a szempontból. A Sahtar is magabiztosnak tűnik, hiszen mind a négy idei bajnokiját megnyerte. Azonban a BL-ben vendégként nem igazán megy a csapatnak, hiszen a legutóbbi hét idegenbeli találkozójukból csak egyszer szereztek gólt. A Roma jó hazai védekezése és a Sahtar erőtlen idegenbeli támadójátéka miatt egyrészt hazai győzelmet várok másrészt pedig azt, hogy nem lesz háromnál több gól az összecsapáson.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Roma – Sahtar Donyeck: 1x2, gólszám 3,5: - Hazai és kevesebb, odds:2,55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lass 2018-03-13 19:44:00
Merész

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.