2012.05. 27.

Megtartja-e veretlenségét a Spurs?

Megtartja-e veretlenségét a Spurs?

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában ma éjjel kezdetét veszi a Nyugati Főcsoport-döntő, ahol esélyesebbnek érezzük a San Antoniót és szerintünk a Spurs be is húzza az első derbit. Az alábbi cikkben igyekszünk ezt alaposan meg is indokolni és picit rizikós tipphez jó alapot adni!
 
SAN ANTONIO SPURS (1.) - OKLAHOMA CITY THUNDER (2.)
2012.05.28. 02:30

A vendégeknél Kendrick Perkins bajlódott a Lakers elleni sorozatban csípő, illetve derékbántalmakkal, ám a jelentések szerint mostanra lényegesen jobb állapotban van és ez a sérülés nem fogja őt jelentősen zavarni a San Antonio ellen. A két gárda rengeteget pihenhetett, ami egy ilyen sűrű szezonban akkor is ajándék, ha tudjuk: ezeket a sportolókat nem kell félteni, sajnálni a sorozatterhelés miatt, a korábbi évek nagy PO-párharcaiban inkább hátrány volt a ritmusból való kiesés a nyitómeccsek előtt, most viszont láthatóan fordult a kocka. Ám mivel ebben az évadban még rövidebb idő alatt zavarják le a szezont, mint ahogy az eddig megszokott volt, így ez a tényező is visszájára fordult.

A párosításokat elnézve sokat nyomhat a latba a Spurs mélyebb rotációja és nagyobb tapasztalata, a Popovich-legénység már bebizonyította, hogy megfelelően képes lassítani a gyorsabb, fiatalabb, atletikusabb alakulatokat is, vélhetően a Thunder ellen is képesek lesznek kontrollálni a tempót Ginobiliék. Amennyiben ez mégsem így lenne, a Brooks-tanítványoknak lényegesen nagyobb sanszuk lenne ma, illetve az egész párharcban, mint amekkorát most adnak nekik a szakemberek. Az OKC nagyot húzhatna azzal, ha Ibakára ebben a párharcban többet játszanának, mint tették azt eddig, hiszen akkor a texasiaknak nem lenne elég kintre koncentrálniuk az amúgy is fenomenális periméter-védelmüket.

Az első derbin véleményünk szerint egy érdekes, fordulatos derbire van kilátás, ahol döntő tényező lehet, hogy melyik gárda találja meg előbb az ideális dobóformát ennyi pihenés és edzés után. Eddig mindkét alakulat robbantott a saját párharca első felvonásain, úgyhogy most sem hisszük, hogy ezzel gond lenne Duranték, illetve Duncanék oldalán. A Spurs esélyesebb, s vélhetően nem szeretnének egy egylabdás végjátékba belemenni Gregg Popovich fiai, hiszen ott már csak a szerencsében bízhatnak Durant védhetetlen dobásait illetően.

Tipp: San Antonio Spurs -5,5
Odds: 1,90

Eredmény: San Antonio Spurs - Oklahoma City Thunder 101-98

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Pénteken az Eurocup elődöntőinek második mérkőzésére kerül sor. A London Lions és a Paris találkozik a The Copperbox Arénában. Verses jóslat következik!
Pénteken az Eurocup elődöntőinek második mérkőzésére kerül sor. A London Lions és a Paris találkozik a The Copperbox Arénában. Verses jóslat következik!
Az Euroliga 32. fordulójában a Baskonia hazai körülmények között fogadja az Anadolu Efes csapatát. Kettejük korábbi mérkőzésén a Baskonia hétpontos különbséggel nyert vendégként. Vajon az Efes visszavághat a Baskoniának?

Az Euroliga 32. fordulójának egyik legjobban várt összecsapásán a Partizan és az Olympiakosz csap össze a Štark Arénában. Az Olympiakosz a hazai pálya előnyét akarja kiharcolni a rájátszásban, míg a Partizan magát a rájátszást akarja elérni!