2012.04. 22.

Mesterhármas - 2012-04-22

Mesterhármas - 2012-04-22

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

MANCHESTER UNITED - EVERTON
Az Everton már elbukta a nemzetközi kupa indulást, a United vezeti a bajnokságot és ők sem állnak már másik porondon, ezt már nem szúrhatják el, ezért ma győzni fognak több góllal is, hogy kiszolgálják a közönségüket.

RAPID WIEN - STURM GRAZ
A bécsieknek még megvan az esélyük befogni a Salzburgot, a Graz egy esetleges győzelemmel és kis szerencsével előrébb léphetne az élmezőnybe, úgy érzem egy szoros mérkőzésre van kilátás, ahol hazai győzelem születik.

ATLETICO MADRID - ESPANYOL
A két csapat azonos pontszámmal áll a táblázaton, az Atletico otthon piszok erős, utóbbi időkben csak a Realtól és a Barcelonától kapott ki, ami mostanság nem nevezhető szégyenteljes dolognak, nem lesz könnyű dolguk a hazaiaknak, de bízom benne, hogy megoldják a feladatot és lenyomják az Espanyolt.

Ssz. Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
230 Manchester United - Everton 4-4 (0-1) Manchester United 1,78 V 13:15
239 Rapid Wien - Sturm Graz 1-1 Rapid Wien 1,72 V 15:45
210 Atletico Madrid - Espanyol 3-1 Atletico Madrid 1,58 V 17:45
    Eredő 4,27  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.