2012.11. 17.

Mesterhármas 2012-11-17

Mesterhármas 2012-11-17

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

Fortuna legyen veletek!

Vs.
Frankfurt   Augsburg

Németországgal nyitom a sort, Frankfurt - Augsburg. Az idei év német meglepetéscsapata mintha megtorpant volna az utóbbi időben. A harmadik helyen álló Frankfurt Stuttgart-i és München-i veresége még valahol érthető és várható volt, egyedül a hazai pályán elért Fürth elleni döntetlen árnyékolja be kissé a képet. Ahhoz, hogy ismét visszataláljanak az eddigi sikeres útra, ma egy sokkal kellemesebb ellenfél látogat hozzájuk az utolsó helyezett Augsburg személyében.

Vs.
Brest   Bastia

Zuhan a nehéz odds, ki tudja hol áll meg, verselhetnénk a Brest - Bastia mérkőzés apropóján. Az elsőre meghirdetett szorzókat a hazai csapatra enyhén túlzónak éreztem, még akkor is ha a tabellán egy kicsivel a vendégek állnak előrébb. Az erőviszonyokat tekintve nagyjából azonos kategóriát képvisel a két csapat, a tippem mégis a hazai győzelem felé hajlik. A Brest saját otthonában eddig nagyszerű mérleget tudhat magáénak, négy győzelem mellett egy döntetlen szerepel, vereség nélkül. Azt azért el kell ismerni, nem volt igazán nehéz ellenfél a négy legyőzött csapat között, kivétel talán a Valenciennes, de hát róluk köztudott, hogy idegenben nagyon gyengén muzsikálnak. Viszont a Bastia sem tűnik különösebben veszélyes ellenfélnek, főleg ha a "B" csapattal érkeznek. Márpedig azzal érkeznek, hiszen négy sérültjük mellett, négy eltiltott játékossal próbálják bevenni a Brest-i erődöt. Ilan, Jerome Rothen, Sylvain Marchal, Gilles Cioni sérültek, míg Joseph Barbato, Julian Palmieri, Sambou Yatabare és Jeremy Choplin eltiltásuk miatt nem lehetnek ott a pályán.

Vs.
Troyes   Nancy

Troyes - Nancy, talán ez a legnehezebb vállalkozásom a mai napon, igazi hatpontos mérkőzés a kiesés elleni harcban. A két legrosszabb csapatról van szó, A Troyes 7 ponttal az utolsó előtti helyen, míg a Nancy némi meglepetésre a sor végén, 5 ponttal áll. Bármennyire is döntetlen szaga van ennek a meccsnek, én egy hajszállal több esélyt adok a hazai győzelemnek. A Nancy 10 mérkőzésen elért egyetlen pontjával szemben a Troyes mintha némi formajavulást mutatna. Az elmúlt négy meccsen csak egyszer kaptak ki, a Montpellier és a Reims ellen X-eltek, a Marseille-t pedig egy utolsó percben szerzett góllal le is győzték. A döntetlen egyik csapatnak sem lenne jó, a hazai pálya előnye miatt a kicsivel jobb csapat benyomását keltő hazaiak mellett teszem le a voksom.

Sorszám Mérkőzés Tipp Odds Határidő
133 E.Frankfurt - Augsburg E.Frankfurt 1.70 Sz 15:15
175 Brest - Bastia Brest 2.40 Sz 19:45
173 Troyes - Nancy Troyes 2.31 Sz 19:45
          Nyereményszorzó:  9.42

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!