2012.11. 18.

Mesterhármas 2012-11-18

Mesterhármas 2012-11-18

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

Fortuna legyen veletek!

 

Vs.
Millwall FC   Leeds United

Kilenc mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Kenny Jackett oroszlánjai, legutóbbi négy mérkőzéséből hármat meg is nyert. A vendég Leeds viszont négyből hármat elveszített, ráadásul legutóbb egy 6-1-es megalázó vereséget szenvedett el hazai pályán a Watford ellen. A hazaiaknál ezúttal is kimarad a házi gólkirály, Darius Henderson a maga hét góljával, de mostanában amúgy is egy kissé visszavett a gólszerzésből. Nagy baj azonban nincs ezzel hiszen Keogh és Wood nagyszerűen pótolja. A Leeds ennél jobban meg fogja érezni a hiányzókat hiszen Rudy Austin bokatörést szenvedett a Watford ellen meccsen, Michael Brown és Jason Pearce pedig megérdemelt büntetésüket töltik.

Vs.
Internazionale   Cagliari FC

Az Atalanta múlt vasárnap véget vetett az Inter hét győzelemből álló sorozatának. Hazai pályán biztosan bizonyítani akarnak, hogy ez csak egy egyszeri kisiklás volt részükről. A Cagliari-nak is volt nemrég egy négy meccsből álló győzelmi sorozata, amit a Fiorentina elleni 4-1-es zakó szakított meg, ami szerintem tisztán mutatja milyen játékerőt képviselnek. A gyengébb csapatokkal képesek felvenni a harcot, de amint összefutnak egy komolyabb ellenféllel, annak bizony hasonló vége lesz mint a Firenze-i kirándulásuknak. Márpedig a Milánói gárda majdnem olyan jó mint a Fiorentina.

Vs.
Honefoss BK   Rosenborg

A végéhez közeledik a norvég pontvadászat. Három fordulóval a vége előtt szinte bizonyos, hogy a Rosenborg elköszönt a bajnoki cím megszerzésétől. A Stromsgodset és a Molde elleni vereséggel kénytelen volt tudomásul venni, hogy idén reálisan nézve csak a dobogó harmadik helyén foglalhat helyet. Valószínűleg ezt ők is így értelmezték és csalódásuknak hangot adva még megfejelték ezt a bukást egy Fredrikstad elleni hazai vereséggel. Ha nem kapnak észbe mielőtt véget érne a bajnokság, a Tromsö még a dobogóról is letaszíthatja őket. Ez viszont most nem lesz egyszerű, mert a bennmaradásért küzdő, hangzatos nevű Hönefoss ellen kellene javítaniuk. A hazaiakról amit érdemes tudni, hogy hihetetlen módon ragaszkodnak a jól bevált szisztémához, mely szerint hazai pályán döntetlen míg idegenben vereség. Immár kilenc mérkőzés óta váltakozik ritmikusan ez a két eredmény. Jó eséllyel ma sem szakad meg ez a sorozat, mert mindkét csapatnak égető szüksége van a pontokra. Egy döntetlennel szerintem ki fognak egyezni.

 

Sorszám Mérkőzés Tipp Odds Határidő
235 Millwall - Leeds Millwall 1.85 V 14:00
245 Internazionale - Cagliari Internazionale 1.53 V 14:45
253 Hönefoss - Rosenborg Döntetlen 3.05 V 17:45
          Nyereményszorzó:  8.63

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
DanQuijote 2012-11-18 23:17:08
"Tudom , hogy nehéz de a munka is erófeszítéssel jár és általában meghozza gyümölcsét."
Ezt a mondatodat úgy értettem, hogy talán jobban tenném ha inkább elmennék dolgozni és ott talán jobban keresnék. Ha félre értettem, én kérek elnézést.
Ha tippmixen megtett "mesterhármas" lenne az egyetlen bevételi forrásom a sportfogadásból, akkor bizony régen abbahagytam volna.  Ezek az elemzések, javaslatok csak egy pár a sok közül. Én itt írom le, ahogy én látom vagy ahogy én várom. Ezeket el lehet olvasni, esetleg el lehet gondolkodni rajta és aztán mindenki dönt a saját szájíze szerint. Ez is egyfajta segítség a sportfogadóknak, legalábbis én mindig szívesen olvasgatom a többi elemzést, bármelyik oldalon, a döntés a végén úgyis rajtam múlik. A statisztika pedig amit említesz csak egy dolog, ezzel én is tisztában vagyok. Ha írásaim alapján csak ennyi jön át, akkor sajnálom. Lassan 22 éve, hogy napi szinten követem a különböző sportokat, talán egy-két dolgot már megtanultam, megtapasztaltam. Egy szó mint száz, én leszek a legboldogabb ha valaki jelentkezik és legalább 3 naponta megörvendeztet minket egy "Mesterhármassal". Ellenben ha huzamosabb ideig mellétrafál, én bizony nem jegyzem meg neki, hogy nem megy a szekér mostanában, mert feltételezem, talán ő is észrevette, másfelől meg tisztában vagyok vele, hogy ez egy ilyen hobbi. Nekem is van mikor két hétig nem jön semmi aztán meg sorban jönnek a nyeremények. Csak mondom.... :)))))))
daimio ito 2012-11-18 22:41:48
Kedves DanQuijote !

Minden tiszteletem a tied én nem roszból írtam hanem csak azért , hogy az általad
megtett tippek jöjjenek. Teljesen mindeegy , hogy milyen statisztikát nézel mert
Churchill szerint " csak azt a statisztikát hiszem el amit ÉN hamisítok . "
Teljesen igazad van , hogy nem kell mindent megtenni hanem ki kell választani
mindenki számára elfogsdhatót. ! Én semmi képpen sem sértésként ezután
megírom neked a véleményem és nem azért mert jobban tudom hanem , hogy tenném - e
vagy nem. Mindenki a saját pénzével azt csinál amit akar !
Én nem dolgozom szerencsére 12 órát de hidd el itt sem könnyű.!
Én még utólag soha nem mondtam , hogy valami hülyeség volt mindig csak előre
szoktam, lásd Kaposvár - FTC akkor sem azt , hogy hülyeség hanem azt , hogy ÉN látom.
Baráti üdvözlettel: ito
DanQuijote 2012-11-18 20:41:36
Ez volt az ötödik alkalom, hogy én írtam a Mesterhármas rovatba a tippeket és bizony eddig még nem sikerült telitalálatot elérnem. Ez bizony elég gyászos eredmény, legalább egyszer jöhetett volna, de ez egy ilyen szakma, egyszer fent egyszer lent. Ez a rovat nem éppen arra való, hogy a fogadók egyenlegét őrületes iramban gyarapítsa, hiszen én nem nagyon ismerek olyan személyt aki hosszú távon ezzel a szisztémával meg tudna gazdagodni, főleg nem a Tippmix szűkös keretein belül. Azonban ha néhányan elolvassák az elemzéseket és pár hasznos információt meg tudok velük osztani, talán nem hiábavaló a munkám. Nem muszáj lemásolni pontosan ezeket a meccseket amiket én javaslok, nyugodtan hagyd ki a bukókat és csak a nyertes tippeket játszd meg, ez a hozzászólásod alapján neked nem okozhat gondot. Viszont még egy hozzászólás sem érkezett a javaslataimra, hogy figyelj már, ne beszélj hülyeségeket, mert ez soha nem lesz X vagy hazai, ezért meg ezért. Igen, mert az már nem olyan egyszerű, mint utólag beszólni. És ha már a munka gyümölcsét említetted, én 12 órás műszakok után végzem eme kedvtelést, mert tudom, hogy a többség értelmes és nem kell nekik ezt hetente elmagyarázni. Csak mondom....
daimio ito 2012-11-18 19:56:57
Csak kérdezem az utolsó kb. 30 tipp alapján még soha nem nyertél mesterhármast
nem néztem utánna és lehet , hogy tévedek de ez az érzésem . Szerintem de ez csak egy javaslat a Mesterhármasnak legalább minden mharmadik nap nyerni kellene , szerintem !!!!!
Tudom , hogy nehéz de a munka is erófeszítéssel jár és általában meghozza gyümölcsét.
Üdv : ito

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A 6. helyen álló Norwich a playoffért küzdve fogadja a 18. Plymouth csapatát hazai körülmények között az angol Ligabajnokságban.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A 6. helyen álló Norwich a playoffért küzdve fogadja a 18. Plymouth csapatát hazai körülmények között az angol Ligabajnokságban.
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!