2017.07. 25.

Mire megy a CSZKA Athénban?

Mire megy a CSZKA Athénban?

A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőköréhez érkeztünk, ami azt jelenti, hogy újabb 10 csapat kezdi meg szereplését, hiszen az úgynevezett”nem bajnoki ág” is elindul. A mai napon az orosz ezüstérmes CSZKA az AEK Athén otthonába látogat, míg az azeri bajnok Qarabag a moldáv Sheriffet fogadja. Lássuk az esélyeket!

 

AEK Athén – CSZKA Moszkva

  • A hétvégén csúnya vereségbe szaladt bele a CSZKA a Lokomotívval szemben az orosz bajnokságban, viszont most itt a lehetőség a javításra, Athénba látogat a gárda. Mindkét együttes most kezdi meg szereplését az idei sorozatban, sőt az is közös bennük, hogy mindketten 2. helyen zárták hazájuk előző évi pontvadászatát. Ahogy említettem néhány napja a CSZKA 3-1-re kikapott a Lokomotív Moszkvától, előtte viszont az Anzsit könnyedén verte a nyitókörben. A görög bajnokság még el sem kezdődött, így az AEK nincs még meccsritmusban és ezt Dzagojevék könnyedén kihasználhatják. 

  • Ha a moszkvaiak az odavágón előnyt harcolnak ki, akkor szinte elképzelhetetlen, hogy lenne még esélye a továbbjutásra az AEK-nak. Papíron sokkal erősebb a CSZKA kerete, sok rutinos (volt) orosz válogatott játékossal és néhány légióssal, mint például Vitinho, vagy éppen Wernbloom. Az AEK-nál a horvát Marko Livaja megszerzése számított nagy dobásnak a nyáron, de egyébként nincsen olyan játékosuk, akinek a piaci értéke 3 millió Euró fölött lenne. Ezért is nehéz elképzelni, hogy görög siker születhet, viszont a CSZKA hétvégi teljesítményét elnézve kockázatos lenne az oroszokra fogadni, így inkább kéteséllyel lehet érdemes megpróbálni.

Qarabag – Sheriff

  • A Qarabag és a Sheriff is produkált már szép eredményeket korábban a Bajnokok Ligájában. Mindkét együttes képes a meglepetésekre. A Qarabag az előző fordulóban a grúz Samtrediát ütötte el a továbbjutástól egy hazai 5-0-t követően egy laza 1-0-s idegenbeli siker kíséretében.  A Sheriff nagy nehézségek árán jutott tovább az albán Kukesivel szemben, ugyanis az 1-0-s hazai győzelmet követően idegenben már 2-0-s hátrányban voltak a moldávok, majd szépítettetek, de előbb emberhátrányba kerültek, majd pedig büntetőt hibázott a Kukesi és így jutott tovább a Sheriff. Ebből is látszik, hogy a Sheriff közel sem képvisel olyan szintet, mint a Qarabag. A játékosok piaci értékét figyelve is azeri fölény mutatkozik.

A Tippmixpro ajánlatából:

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Fefe95 2017-07-25 14:10:28
Egy mondatot nem lehet olvasni az előző mérkőzésen nyújtott teljesítményekről, csak a statisztikákkal és a keretek értékeivel dobálózol. Ezt nem nevezik semminek.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!