2017.08. 05.

Mire mennek az újoncok a „nagyok” ellen?

A tegnapi napon a Monaco sikerével indult a Ligue 1 2017/2018-as szezonja. Ma délután pályára lép már a legnagyobb esélyesnek számító PSG is, amelynek ellenfele az újonc Amiens lesz. A két kulcsemberét is elveszítő Lyon pedig a szintén frissen feljutó Strasbourgot látja vendégül.

 

PSG – Amiens

  • A francia bajnokság legértékesebb csapata fogadja a legalacsonyabb értékkel bíró együttest, már ami a játékosok piaci árát érinti. A PSG papíron eddig is kiemelkedett a francia mezőnyből (mégsem tudta megnyeri a tavalyi bajnokságot), de Neymar érkezésével ez az elvi fölény tovább hatványozódott. A 25 éves brazil támadót 225 millió Euróért vették meg a párizsiak, így összeállhat a Neymar, Cavani, Di María támadóhármas. Eddig is cél volt a Bajnokok Ligája megnyerése a PSG számára, de valami aprócska plusz mindig hiányzott, Matuidiék tavalyi kiesése a Barcelonával szemben örökre emlékezetes marad minden futball-rajongó számára. Minden fronton az elsőségre törnek Emeryék ebben az idényben.

  • A szuperkupát már megnyerték a múlt héten a Monacóval szemben 2-1-re, most pedig megtehetik az első lépést a bajnoki cím felé vezető nagyon hosszú úton. Elvileg az idény legkönnyebb mérkőzésével indítanak, hiszen a legalacsonyabb költségvetéssel rendelkező, újonc Amiens-t fogadják. Ha a sztárok a kvalitásaiknak megfelelően futballoznak, akár gálaelőadás is lehet ebből, hiszen akkora a különbség a felek között. A sima PSG-győzelemre nem igazán éri meg fogadni az alacsony szorzó miatt, viszont 0:1-es Hendikeppel érdemes lehet megjátszani a hazai sikert.

Lyon – Strasbourg

  • A Lyon két legnagyobb sztárja, Alex Lacazette és Corentin Tolisso távozott a nyáron, előbbi az Arsenalhoz, utóbbi pedig a Bayern Münchenhez. Ez értük kapott pénzt viszont nem költötték el az OL vezetői, hiszen igazán neves játékost nem igazoltak. Abban bíznak, hogy a tehetséges játékosaik tovább fejlődnek, mint például Cornet, Fekir, Tousart vagy éppen Diakhaby. Felhozták az ifi csapatból az idei U17-es Európa-bajnokság legjobb játékosát és egyben gólkirályát, Amine Gourit és Mbappé példájából kiindulva akár már ez a szezon is meghozhatja számára az áttörést. A Strasbourg óriási csatában végül kiharcolta a feljutást a Ligue 2-ből és az újoncok közül talán neki lesz a legtöbb esélye kiharcolni a bennmaradást a frissen feljutó együttesek közül. Nagy önbizalmat adhatna a gárdának, ha az egyik, vélhetően majd az élmezőnyhöz tartozó csapat otthonából legalább egy ponttal távozna, de ez aligha tűnik valószínűnek.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
sikoraj 2017-08-05 14:40:13
Te vagy az, Patrasz? Pletszo néven? Oltári mínuszt termeltél az utóbbi hetekben, nézz rá a statisztikákra néha. Nincs 100 százalékos stat.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!