2012.02. 20.

A nap meglepetése 2012-02-20

A nap meglepetése 2012-02-20

 

 

048

labdarúgás1

Torino - Sampdoria

 

 

VENDÉG 3.15

no

 

A 3-ik fogadja a 11-et. A Sampdoria kiesése után nagyon rosszul kezdte az idényt. A szezon első fele ráment az átállásra, ennek oka a Serie A és a Serie B közti különbség. Amíg az élvonalban technikás, támadófoci a jellemző, addig a másodosztályban az erő, a rakkolás a mérvadó, helyenként a durvaság határát súroló megmozdulásokkal igyekeznek pótolni a technikai tudás hiányát. Ráadásul mindenki az élvonalból kiesett Sampot akarta megverni, hiszen kikapni nem szégyen tőlük, győzni viszont annál nagyobb dicsőség. Ezt az okfejtést A Samp magyar játékos, Laczkó Zsolt is megerősítette egy interjúban. Azóta a kékek felvették a ritmust, rendezték a sorokat és az őszi szezonra már egy egészen más felfogású csapat futott ki a gyepre. Január 6-a óta nem kaptak ki, egyre meggyőzőbb játékkal rukkoltak elő. A Torino ellen nyilván úgy lépnek pályára, hogy nincs veszítenivaló, győzniük kell. A két csapat között nincs akkor különbség, mint a tabellán elfoglalt helyezések mutatják, Ráadásul a tét a Torio játékosait nyomja. Felszabadult játékkal és egy kis szerencsével meglepetést szerezhet a Sampdoria.

TIPP: VENDÉG GYŐZELEM – 3.15

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!