2016.08. 17.

Napi duplázó (BL-esélylatolgatás)

Napi duplázó (BL-esélylatolgatás)

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket!  Ezúttal is egy szimplával"duplázunk"!  

13226     V    Dundalk - Legia Varsó.      
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - 2,10.

  • Folytatódik-e az ír tündérmese, az itt a kérdés, na de ha nem folytatódik, már akkor is fantasztikus sikert tudhatnak magukénak. Az egy mindenképpen érdekes szituáció, hogy gondolkodhatnak a Dundalk vezetői úgy is, hogy már nincs veszíteni valójuk, azonban nem lenne igaz, ha úgy fogalmaznánk a Legiáról, hogy egy verhetetlen alakulat. Tény hogy Nikolicék mintha kettéválasztották volna a bajnoki, és az európai kupaszereplést egymástól, de az ír bajnokra is igaz lehet ez, hisz a pontvadászatukban az utolsó kettő bajnokit elveszítették. Kulcsfontosságú játékosok, mint Finn, vagy McEleney, illetve Gartland sérülésekkel bajlódnak, ami persze nem azt jelenti hogy küzdeni tudásukról híres hazaiak ne tennének meg mindent. Véleményem szerint a lengyelektől főként kontrákat láthatunk, az idegenbeli találat sokat jelentene számukra a továbbjutás tekintetében, s szerintem benne lehet ebben az egyébként nagyon underesre ítélt odavágóban a három egység.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
HunTipp 2016-08-17 22:59:28
Bezony és szépen is áll, eddig 7-3 a Toronto :)

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!