2016.09. 16.

Napi duplázó (Bundesliga)

Napi duplázó (Bundesliga)

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szimplával jöhet a "dupla"!

09344 V.     1. FC Köln – Freiburg
2. félidőben (Melyik félidőben lesz több gól?) - 1,95.

  • Mondhatni hasonlóan jól kezdte mindkét csapat a szezont, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem ragadtak be a Bundesliga rajtjánál. Az utolsó két bajnoki találkozásukkor két gólszegény meccset produkáltak egymás ellen, mindkét alkalommal a Freiburg tudott nyerni 1-0-ra. Véleményem szerint egy nagyon stabil, zárt rendszerből fognak majd építkezni, s még azt sem tartom kizártnak, hogy a Köln is ezt alkalmazza hazai pályán, főleg azért is mert több hiányzójuk is lehet. Rudnevs, Horn, és Maroh játéka is kérdéses... Az újonc vendégcsapat lelkesedésével biztosan nem lesz gond, ám egy nagyon stabil védelemmel találják magukat ma szembe, akik ellen nem rohanhatják el magukat.  Az 1FC. Köln az egyik legkevesebb gólt kapta az elmúlt szezonban, s még az új évadban sem sikerült bevenni a kapujukat. Egy nagyon óvatos első félidőre számítok, ha lesz némi nemű kockázat akkor az a második 45 percre maradhat. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!