2016.09. 18.

Napi duplázó (olasz meló)

Napi duplázó (olasz meló)

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket!  Ezúttal egy szimplával

27906 V. Crotone - Palermo
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - 2,00.

  • Az olasz bajnokságban már csak három alakulat van győzelem nélkül, akik közül most kettő összeakad, s a nyerni akarás, a másikban az elejthető vad képét látván egy rendkívül nyílt támadófocit eredményezhet. A Palermo körül már-már megszokott az utóbbi időszakban, hogy folyamatosan forr a levegő, viszont részünkről inkább a két magyar srác szerepeltetése miatt lényeges a találkozó. A cápák támadójátékának egyik kulcsfontosságú eszköze lehet Palladino, az egykoron hatalmas tehetségnek kikiáltott csatár jól látható, hogy megpróbálja hátán vinni a csapatot, azonban az is kirajzolódott, hogy  ez a teljesítmény kevés lesz a Serie-A-ban maradáshoz. Ugyanakkor a vendégcsapatról is ugyanezeket ellehet mondani, Ballardini is a távozásakor az erősítések elmaradását emelte ki, mindenesetre a nyílt sisakos játék gólokat hozhat, és egy duplát a konyhára. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!