2012.01. 10.

Napi Tuti 2012-01-10

Napi Tuti 2012-01-10

133

labdarúgás3

Luton - Stockport

1.30

K 20:30

jan. 10

Angol ötödik vonal. A Luton hazai pályán rendre 5-6 ezer néző előtt lép pályára, ami ezen a szinten azért nagyon ritka. A lutoniak esélyesek a feljutásra, hazai pályán ráadásul jobban szerepelnek, mint idegenben. Erős csapat a Luton, legutóbb, jelenlegi ellenfelénél, a Stockport County csapatával azonos erejű Newport csapatát verte 2-0-ra. A Stocport legutóbb attól a Gatesheadtől kapott ki idegenben,  amely a Lutonnál gyengébb. Összefoglalva tehát minden a Luton győzelme mellett szól: Szinte osztálykülönbség, pillanatnyi forma és a hazai pálya előnye.

TIPP: 1 – 1.30

127

labdarúgás1

Sheffield Utd. - Yeovil

1.38

K 20:30

jan. 10

Angol League One, vagyis harmadikvonal. A Sheffiled United néhány éve még a Premiere League-ben. Amikor kiesett nem tudta megvetni a lábát a Championshipben és immár a harmadik vonalban riogatja az ellenfeleket. Itt azonban erős, jelenleg a negyedik helyen áll, huszonnégy forduló után csupán ötször szenvedett vereséget. Hazai pályán erősebb, 13 meccsből csupán két alkalommal kapott ki, akkor is a bajnokesélyes Charltontól, illetve a tabellán előrébb álló, feljutásra szintén esélyes Huddersfieldtől. Ellenfele a Yeovil 21-ik helyen áll, nem a feljutásért küzd, hanem a kiesés ellen. Idegenben mindössze egyetlen egy győzelmet könyvelhetett el, a középcsapat Hartlepool ellen. És ha mindez nem lenne elég, legutóbb a Sheffield United kikapott idegenben a Carlise-tól, így nyilván felpaprikázva, javításra készen állva várják a Yeovilt.

TIPP: 1 – 1.38

082

jégkorong1

Zug - Ambri

1.40

K 19:30

jan. 10

És egy jégkorong a végére. A svájci, élvonalbeli bajnokság első helyezettje fogadja otthon a tízediket (a svájci első liga 12 csapatos). A Zug magasan a legtöbb gólt szerezte a bajnokságban, támadásban kiváló csapat. Hazai csarnokban a legjobb 18 meccsen még nem szenvedett vereséget! Legutóbb a középcsapat Luganót sima 4-0-val küldte haza. 2012-01-06-án ugyanebben a párosításban játszottak, csak az Ambri volt a pályaválasztó, akkor a Zug 4-2-re nyert. A Zug hazai pályán a gyenge csapatokkal sok döntetlent játszik, majd a ráadásban biztosítja be a győzelmét. Kis kockázata van a sima hazainak, akinek van lehetősége a döntetlent is vegye meg.

TIPP: 1 – 1.40

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Fenerbahce kedden, 20 órakor saját otthonában, a Chobani Stadionban kezdi meg új európai szezonját a Gornik Zabrze elleni hazai mérkőzéssel a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A két csapat most először találkozik egymással. A török és a lengyel ezüstérmes összecsapásának egyértelmű esélyese a házigazda, amely feledtetné szurkolóival a tavalyi BL-kudarcot.

Új tornák zajlanak a héten salakon. Kitzbühel és Estoril a helyszínek, ezekből szemezgetünk.
Új tornák zajlanak a héten salakon. Kitzbühel és Estoril a helyszínek, ezekből szemezgetünk.