2012.10. 27.

NB1 beharangozó - 12. forduló - Szombat

NB1 beharangozó - 12. forduló - Szombat

Négy mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 12. fordulója, sorrendben a Honvéd - Újpest, a Diósgyőr - Kaposvár, a Haladás - Pécs és a Paks - MTK mérkőzés kerül megrendezésre.

 

HONVÉD - ÚJPEST
  Budapest, Bozsik Stadion, 14:00  

A nap nyitómeccsén 14 órától két az előző fordulóban vesztes csapat mérkőzik meg egymással, a Honvéd az Újpestet fogadja.

A 11. fordulóban a Honvéd abban a reményben utazott Pápára, hogy egy győzelemmel megindul kifelé abból a hullámvölgyből, melybe immár jó néhány forduló óta benne vannak. Kicsit több mint fél óra játék után meg is tették az első lépést a piros-feketék, Diaby vette be a hazai kaput. Tíz perccel később azonban jött a hazai válasz Marics részéről, így 1-1-es eredménnyel ért véget a félidő. A második játékrészben már-már úgy tűnt nem születik újabb találat, de a 89. percben büntetőhöz jutott a Lombard, melyet az egyenlítő gól szerzője Marics értékesített, begyűjtve ezzel a Lombardnak a 3 pontot, és egyelőre a gödörben hagyva a Honvédot.

Az Újpest Győrbe utazott a bajnok aspiráns ETO-hoz. Az első játék rész túlnyomó többségben kiegyenlített játékot hozott, bár nagyobb lehetőségei a vendégeknek voltak. A 45. percben Szélesi egy tizenhatosson belül elkövetett szabálytalanság miatt megkapta második sárga lapját, és a kiállítás sorsára jutott, a hazaiak pedig büntetőt rúghattak, melyet Balajcza hárított. A második félidő 2. percében egy szabadrúgást követően megszerezte a vezetést az Újpest, Kabát értékesítette a pontrúgást. Ettől még inkább lendületbe jöttek az emberhátrányban játszó vendégek. Az 55. percben újabb tizenegyes következett ezúttal a lila-fehérek részéről, és ismételten egyenlő létszámban folytatódott a találkozó a győriek részéről Lipták mehetett idő előtt zuhanyozni,  a büntetőt  Kabát értékesítette. Eldölni látszott a mérkőzés, de a 60. percben szépítettek a zöld-fehérek. Sőt a 82. percben az egyenlítő találat is megszületett, Aarab talált saját kapujába. Végül 92. percben a győztes gólt is megszerezték a hazaiak, egy szögletet követően Kamber fejesét csak a gólvonalon belül tudta megfogni Balajcza.

Tippek:

  • Hatalmas küzdelemben sikerül megszerezni az Újpestnek a győzelmet (3.50)
  • Végeredmény 1-2 (13.00)
  • 2 vagy 3 gól születik a meccsen (2.00)

 

DIÓSGYŐR - KAPOSVÁR
  Diósgyőr, Diósgyőri Stadion, 16:00  

16 órától rendezik a Diósgyőr - Kaposvár mérkőzést, a DVTK a Debrecen ellen szenvedett vereséget,  míg a Kaposvár a Siófok ellen diadalmaskodott egy körrel ezelőtt.

Debrecenben 24 percet kellett várni az első találatra, Yannick szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, pedig a vendég diósgyőriek nyilván abban a reményben utaztak a cívisvárosba, hogy legalább egy pontot rabolva tapadni próbáljanak az élbolyra. Újabb találat nem született az első játékrészben, egy gólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a felek. Az 52. percben egyenlíthetett volna a Diósgyőr, de Bacsa lemaradt a Seydi beadásáról. A 78. percben Coulibaly meglőtta a hazaiak második gólját, és kialakította a 2-0-s végeredményt.

A Kaposvárra nem túl nehéz mérkőzés várt a 11. fordulóban, ugyanis az a Siófok látogatott Prukner Lászlóékhoz, akik részéről már a pontszerzés is nagy bravúr lett volna. Az első félidőt még így is majdnem kihúzták kapott gól nélkül a vendégek, de a 40. percben Kovács megszerezte a hazaiaknak a vezetést. A 71. percben következett a második hazai gól Diallo révén, sőt a 80. percben a légiós duplázni tudott, a zöld-fehérek így 3-0-ra diadalmaskodtak a Balaton-partiak ellen.

Tippek:

  • A Diósgyőr otthon tartja a 3 pontot (1.61)
  • Döntetlen félidő után győz a DVTK (4.33)
  • Kevesebb mint 2 gól lesz a mérkőzésen (4.00)

 

HALADÁS - PÉCS
  Szombathely, Rohonci úti stadion, 16:00  

Szintén 16 órától rendezik a Haladás - Pécs találkozót, a Haladás 12., a Pécs 10. a tabellán.

A szombathelyiek Kecskemétre látogattak egy fordulóval ezelőtt, és 44 percbe telt mire fel tudták törni a hazai védelmet, Nagy szerezte meg a félidő egyetlen találatát a vendégeknek. A második játékrészben emberelőnybe kerültek a hazaiak, mégis sokáig úgy tűnt, hiába próbálkozik a Kecsó  kihasználni az emberelőnyt, sehogy sem sikerül bevenni Rózsa kapuját, de a 84. percben mégis sikerült Tarabai egyenlített, majd a 90. percben Litsingi is betalált, Horváth Ferenc tanítványai így otthon tartották a három pontot.

A Pécs az Egri FC-t fogadta, és szerette volna megszerezni a győzelmet. De a mérkőzésen mindkét kapus lehúzta a rolót, így egy kiegyenlített meccsen megérdemelt pontosztozkodás történt. A pécsieknek vélhetően Szombathelyen sem lesz túl könnyű dolguk.

Tippek:

  • Nem bír egymással a két csapat, döntetlennel ér véget a meccs (3.60)
  • Mindkét félidő döntetlen eredményt hoz (5.50)
  • Végeredmény 1-1 (6.50)

 

PAKSI FC - MTK
  Paks, Fehérvár úti stadion, 18:30  

Végezetül 18 óra 30 perces kezdéssel rendezik meg a nap zárómeccsét, melyen a Paks az MTK-t fogadja.

Tomiszlav Szivics együttese a 11. fordulóban az Üllői útra látogatott a Ferencvároshoz, mely az első félidő túlnyomó többségében veszélyesebben játszott a paksiaknál. Az első gólra negyven percet kellett várni, ekkor Ionescu szerezte meg a hazaiak vezető találatát. Az 54. percben egyenlített a Paks, egy szöglet után Simon lőtt közelről a kapuba. A mérkőzés hajrájában aztán ismét gólt szerzett Fradi, a dolog annyiban hibázott, hogy a Klein által Jovanovicra fejelt labda saját kapujukba pattant, vezetett a Paks. A 88. percben jött a mérkőzés negyedik találata, Gyömbér egyenlített ferencvárosi részről, ezzel kialakult a 2-2-es végeredmény.

Az MTK a Hungária körúton fogadta a Videoton együttesét. A székesfehérváriak kezdték veszélyesebben a mérkőzést, a vezetést mégis az MTK szerezte meg a 21. percben, Tischler volt eredményes. Ezután ismét a vendégeknél voltak lehetőségek, de a 33. percben mégis ismét a hazaiak voltak eredményesek, Csiki révén 2-0-ra vezettek a hazaiak, ezzel kialakult a félidő eredménye is. A második játékrészben sokáig úgy tűnt nem születik már újabb találat, de a hajrában alaposan belehúzott mindkét csapat. A 81. percben Nikolics büntetőből szépített, a 87. percben viszont Tischler megszerezte második gólját, ismét kettő volt a különbség. A 90. perben Sándor György révén ismét zárkóztak a vendégek, de a hosszabbítás már kevés volt az egyenlítéshez, 3-2-re nyert az MTK.

Tippek:

  • A paksiak megszorongatják az MTK-t és megnyerik a meccset (2.20)
  • Döntetlen félidőt követően győz a Paks (3.60)
  • 2 vagy 3 gól születik a mérkőzésen (2.00)

Oddsok: Európa és az Egyesült királyság egyik vezető fogadóirodája

# Csapat M Gy D V Rg Kg Gk P
1 11 8 2 1 26 11 +15 26
2 11 8 1 2 20 7 +13 25
3 11 6 3 2 18 12 +6 21
4 12 5 2 5 16 17 -1 17
5 11 5 2 4 9 12 -3 17
6 11 4 5 2 16 12 +4 17
7 11 5 1 5 18 18 +0 16
8 11 4 3 4 13 12 +1 15
9 11 3 4 4 14 14 +0 13
10 11 3 4 4 10 12 -2 13
11 11 3 4 4 12 15 -3 13
12 12 3 4 5 12 20 -8 13
13 11 3 3 5 15 13 +2 12
14 11 2 6 3 16 15 +1 12
15 12 2 5 5 9 16 -7 11
16 12 0 3 9 7 25 -18 3

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!
Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
FociAngolLiga 1
Tipp
Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!