2012.09. 21.

NB1 beharangozó - 8. forduló - Péntek

NB1 beharangozó - 8. forduló - Péntek

A 8. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga, 17 és 19 órai kezdettel két mérkőzést láthatunk, az előbbi időpontban a Haladás - MTK, míg az utóbbiban a DVTK - Paks összecsapást rendezik meg.

 

A forduló nyitómérkőzésén a Ferencváros ellen vereséget szenvedő Haladás a bajnoki éllovas és eddig veretlen MTK-t fogadja.

HALADÁS - MTK
  Szombathely, Rohonci úti stadion, 17:00  

Zöld-fehér párharc szemtanúi lehettünk egy hete, az Üllői úton ugyanis Ferencváros - Haladás mérkőzést rendeztek, a fővárosi zöld-fehérek Ricardo Moniz harmadik bajnoki mérkőzésén szerették volna begyűjteni első győzelmüket. A siker érdekében meg is tett mindent a Fradi és már a 10. percben megszerezte a vezetést Somália révén. Ezt követően a gólok helyett a sárga lapoké lett a főszerep, ugyanis nyolc sárga lapot osztott ki a játékvezető. Aztán a 87. percben Csukics növelte a hazai előnyt, végül a gólok sorát Andorka zárta kialakítva a 2-1-es végeredményt, a Fradi pedig megszerezte első győzelmét Ricardo Monizzal. A Haladásra alighanem hasonlóan nehéz mérkőzés vár hazai pályán az MTK ellen.

Garami József együttese ugyanis győzelemmel a háta mögött várja az összecsapást, a kék-fehérek legutóbb az Egri FC-t fogadták a Hungária körúton. Két héttel ezelőtt egy ETO játékosról, Koltairól mondhattuk el azt, amit ezen a mérkőzésen Tischler Patrikról, ugyanis az MTK játékosa háromszor volt eredményes a hevesiek ellen. Az első félidőben jól tartotta magát az Eger, és 0-0-ás döntetlennel vonultak pihenőre a felek, a 61. percben aztán a már említett Tischler megszerezte a hazaiaknak a vezetést. A 77. illetve a 82. percben aztán a játékos meglőtte 2. és 3. gólját is, az MTK ezzel a győzelemmel továbbra is veretlen, és a Haladás elleni mérkőzés favoritja.

Tippek:

  • Az MTK veretlen marad, hazaviszi a 3 pontot (2.90)
  • Végeredmény: 1-2 (11.00)
  • 2 vagy 3 gól születik a találkozón (2.05)

A nap másik mérkőzésén a hét forduló után hatodik Diósgyőr a hetedik helyen álló Paksot fogadja, a borsodiak döntetlent arattak, a paksiak győzelmet ünnepelhettek az előző fordulóban.

DIÓSGYŐR - PAKS
  Diósgyőr, Diósgyőri Stadion, 19:00  

A DVTK egy hete Székesfehérváron lépett pályára, és gólnélküli döntetlent játszott a bajnokesélyes Vidi ellen, úgy hogy az első félidő kiegyenlített játéka után a második játékrészben egyre inkább a fehérváriak irányították a játékot, de a diósgyőri védelem jól állt a lábán, és pontot rabolt Paulo Sousa tanítványaitól.

A paksiak ezzel szemben a papírformának megfelelő győzelmet arattak a sereghajtó Siófok ellen, habár a hazaik egész a második játékrészig izgulhattak. A somogyiak védelme ugyanis az első 45 percben jól állta útját a kevés paksi helyzetnek. A jég a 73. percben tört meg, amikor is Vayer volt eredményes, majd egy perccel később  Simon növelte kétgólosra a hazai előnyt. A játékos aztán még kétszer bevette Kurucz kapuját, a Siófok pedig egy büntető révén csak szépíteni tudott, a meccset a második játékrészben mutatott jó teljesítménynek köszönhetően megérdemelten nyerte meg 4-1-re Tomislav Szivics csapata.

A két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján rangadónak igérkező mérkőzésre van kilátás.

Tippek:

  • A diósgyőri katlanban győz a DVTK (1.80)
  • Mindkét félidőben a hazaiaknál lesz az előny (2.87)
  • 2 vagy 3 gólt láthatunk a mérkőzésen (2.05)

Oddsok: Európa és az Egyesült királyság egyik vezető fogadóirodája

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve 2012-09-21 13:22:22
Köszönjük Norbi!

Megint, mint mindig pontos, szép munka!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Ezt a meccset jövőre az NB2-ben láthatjuk majd és ott is ugyanaz lesz az eredménye, mint idén. Búcsúzik a kisvárdai foci az élvonaltól, és ez az a meccs, amin még kell egy nagyot villantani!
Ezt a meccset jövőre az NB2-ben láthatjuk majd és ott is ugyanaz lesz az eredménye, mint idén. Búcsúzik a kisvárdai foci az élvonaltól, és ez az a meccs, amin még kell egy nagyot villantani!
Ismét vasárnap van, közeleg az NB2 vége is. A bajnok kiléte már ismert, ahogyan két kiesőé is. De még nagy a harc a második feljutó pozícióért és a kiesés elkerüléséért is. Egy 2,26-os szelvényt hoztam!
Ismét vasárnap van, közeleg az NB2 vége is. A bajnok kiléte már ismert, ahogyan két kiesőé is. De még nagy a harc a második feljutó pozícióért és a kiesés elkerüléséért is. Egy 2,26-os szelvényt hoztam!