2016.03. 15.

NBA Action!

NBA Action!

A Tipplapon eddig nagyon kevés NBA-elemzést és tippet olvashattatok. Megpróbálunk ezen a téren is fejlődni, hogy minél többen megismerjék a kosárlabdázás legmagasabb osztályát, az NBA látványos összecsapásait, amelyek nem csak kiváló szórakozást nyújtanak, hanem remekül fogadhatóak is! Ma két friss mérkőzés-elemzéssel érkeztünk! Tartsatok velünk!

 

 

Tippmixen: 10304 Milwaukee - Toronto V 1,60
Milwaukee Bucks 89-107 Toronto Raptors
  • Idén eddig három meccset játszottak egymás ellen, amit kivétel nélkül a Raptors nyert meg. Ebből a három meccsből ráadásul kettő elég nagy különbséggel végződött. A Raptors hajnalban meglepetésre otthon vereséget szenvedett a Rose, Gasol, Noah nélkül felálló Bullstól. A back-to-back és az idegenbeli pálya nem mellettük szól, de az mindenképpen, hogy erősebb a keretük.
  • Hazai oldalon O.J. Mayo, Steve Novak és Michael-Carter Williams egész szezonra kidőltek a sorból, így nem lépnek pályára a Raptors ellen. Rajtuk kívül Grelvis Vazquez is biztos kihagyja a találkozót. John Henson pedig sérülés után lábadozik, hosszú kihagyás után múlt hét csütörtökön már edzésre jelentkezett, talán már játszani is fog.
  • A vendégeknél DeMarre Carroll biztosan kihagyja majd a találkozót, Jonas Valanciunas pedig a Bulls ellen szedett össze egy kisebb sérülést meccs közben. A kezével vannak gondok, nem biztos a játéka. (Később kommentben tudok róla friss infókkal szolgálni.)
  • Giannis Antetokounmpo nagyon jó formában van. A legutóbbi meccsen tripla-duplát ért el a Nets ellen, de ennek ellenére nincsenek vérmes play-off reményei a Bucksnak. Hiába a matematikai esély elég nagy a tülekedés keleten a 6-8. helyekért a Hornets, Pacers, Bulls, Pistons, Wizards és a Bucks között. Szerintem a Pistons és a Bucks a gyenge láncszem. 
  • A Raptors pedig a keleti éllovas Cavs egyetlen igazi üldözője és kihívója. (Valljuk be, szép amit idén -is- véghez visz a Celtics, de erőn felül teljesítenek) Így ennek szellemében fog ma is pályára lépni a Raptors és negyedszerre is megverik soros vendéglátójukat és tovább szorongatják a Cavalierst. 
  • A Bucks hazai pályán meglehetősen erős csapat (20 győzelem-12 vereség), 102,7 dobott pont, de a védekezésük gyenge, hiába dobnak sok pontot otthon, sokat is kapnak szám szerint 102 pontot. Ez nem jó előjel egy olyan csapat ellen, ahol a hátvédsorban ott van DeMar DeRozan és Kyle Lowry, akik kiegészülve Terrance Rossal szétfogják zilálni a Bucks külső védekezését. 
  • A Raptors idegenben stabil teljesítményt nyújt. 18 győzelem mellett 13 vereségük van, igaz az utóbbi öt idegenbeli fellépésükön csak kétszer hagyták el győztesen a parkettet. Rossz hír a hazaiaknak, hogy nem csak ők, hanem a Raptors is szárnyal márciusban pontok terén (107,9). Idegenben is 101 pontot átlagolnak és 98,9 pontot kapnak.
  • Véleményem szerint a Raptors kijavítja a Bull elleni botlást, még Valanciunas esetleges kidőlése se rázza meg őket annyira, ugyanis Bismack Biyombo is képes stabil teljesítményre. Bár tény, hogy az aktív rotáció magas emberek terén nagyon lecsökken, ha a litván óriás nem tudja vállalni a játékot. 
Tippmixen: 22359 Orlando - Denver V 2,00
35877 Hendikep -6,5 V 1,40 Denver +6,5
Orlando Magic 116-110 Denver Nuggets
  • A hazaiaknál nem fog játszani sérülés miatt Nikola Vucsevics, Elfrid Payton. Brandon Jennings hétfőn már edzett, így talán pályára lép majd hajnalban. Ersan Ilyasova pedig az előzetes hírek alapján biztos pályára lép. 
  • A vendégeknél továbbra is Danilo Gallinari és Wilson Chandler sérültek. 
  • A Nuggetsnek a Heat ellen az újonc Mudiay remeklése (23 pont 10 assziszt) és Farried tökéletes estéje se volt elég(24 pont 11 lepattanó 11-11 mezőnyből). Viszont a Vucsevics és Payton nélküli Magic ellen is lehet keresnivalójuk, kettes oddsért érdemes megpróbálni a vendégeket a bátraknak.

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
aksimaksi 2016-03-16 04:29:35
raptor tipp szép volt :)
Miro Stoch 16 2016-03-16 02:20:40
Pont most kell DeRozant pihentetni...
wolfgabor 2016-03-15 21:40:19
Hali! Denver győzelem és San Antonio-LA Clippers több,mint 200,5 pont.
riverside 2016-03-15 17:46:05
Kedvelem a Jurassic parkot, megyek a raptorokkal. A Magic mindig is unszimpatikus volt, így megvettem a Nuggets tippet is.

további tippjeink a Kosárlabda világából

Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Nba, Nhl, MLB tippek színtere ez, jöhetnek a legjobb USA sport tippek. Let's get ready to rumble! foto: pixabay.com
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!
Egy kőkemény ötödik meccsen dől el, hogy melyik gárda kerül a Final Fourba. Mindkét csapat két győzelmet szerzett ebben a sorozatban. Mindketten nyertek egyszer otthon és egyszer idegenben.
Egy kőkemény ötödik meccsen dől el, hogy melyik gárda kerül a Final Fourba. Mindkét csapat két győzelmet szerzett ebben a sorozatban. Mindketten nyertek egyszer otthon és egyszer idegenben.