2014.10. 29.

NBA-beharangozó

NBA-beharangozó

Nem tudunk betelni az Észak-Amerikai ligákkal, így természetesen a kosárlabda legerősebb bajnoksága is terítékre kerül itt a tipplapon. Az NHL-es rovathoz hasonlóan próbálunk itt is elemezni, tippeket adni nektek. Reméljük jó százalékkal értékesítjük majd a büntetőket, illetve a három pontosokat.

 

 

Tegnap este, azaz nálunk ma éjszaka / hajnalban elindult hát az NBA szezon is. Kapva az alkalmon mindhárom meccset megtippeltem magamban, és be is jöttek szerencsére, így mától igyekszünk felétek is prezentálni a gondolatokat. Persze ez még a szezon eleje, így a kép sem teljesen tiszta.
 

Indiana – Philadelphia

Azt tudjuk, hogy tavaly ellentétes utat írtak le ezek a csapatok. Az Indiana nyerte a keleti főcsoportot, aztán az elődöntőben a címvédő Miami állította meg. A Philly ezzel szemben utolsó előtti volt Keleten. Az előszezont óvatosan kell kezelni, nehéz bármit leszűrni belőle, mindenesetre nem látszik, hogy annyit erősödött volna a vendég csapat, hogy a tavaly hazai pályán rettentő domináns (34-1-0-6) Pacerst a fontos nyitányon megfogja. A mai tippekből ezt érzem a legbiztosabbnak.

Toronto – Atlanta

A Raptors csapata az előszezon végére eléggé belelendült a játékba. Persze mint mondtam messze menő következtetéseket nem szabad ebből levonni, de mégis csak szereti az ember, ha látszólag stabil a csapat akire tippelni szeretne. Tavaly a Toronto az Indiana és a Miami mögött a harmadik helyen zárta a főcsoportot, de a rájátszásban a Nets legyőzte az első körben. Ez meglepő is lehetne, de a Brooklyn az előtte levő évben is rájátszásban volt, előkelőbb helyen is, míg a Toronto akkor be se jutott tehát kijött a rutinbéli hátrány. Az Atlanta az utolsó rájátszás helyet érő 8-ik pozícióban zárt, majd az Indiana-t kemény küzdelemre késztetve búcsúzott. Ők is az előszezon végén jó formát mutatni látszanak. Tipikusan az a meccs, amit a hazai pálya miatt merek megfogadni. Mindkét csapat jellemzően behúzza otthon a meccseket, ebben bízok ma is, valamint egy kicsit erősebbnek gondolom a Torontot.

Utah – Houston

Ez a plussz mérkőzésem. Bevállalósabb, mert idegenbeli győzelemre számítok. A Utah Nyugaton az utolsó volt tavaly. A Houston negyedikként jutott be a rájátszásba és ott az első körben búcsúzott. A Houston is jó formát mutat az előszezonban is mint akiket eddig írtam, valamint döntőzött a Vegasi tornán is. A Utah tipikusan az a csapat, aki ha jó napot fog ki, otthon természetesen van esélye nyerni. Viszont verhető is akár. Ez a Rockets képes lehet erre. Persze a vendég csapatra fogadni mindig rizikós, most is az, így a bátrabbaknak ajánlom.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.