2012.04. 19.

NBA: Fókuszban a pozicionálás

NBA: Fókuszban a pozicionálás

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra is találhatunk két olyan találkozót, melyeken érdemes tétet választanunk és fogadnunk az Indianára, illetve a Houstonra. Nézzük az okokat!

 

INDIANA PACERS - MILWAUKEE BUCKS
2012.04.20. 01:00

A Pacers gyakorlatilag száguld, a Bucks pedig bukdácsol, ahogy azt tette tegnap is. A vendégeknek még egy vereség azt jelentené, hogy biztosan vége a playoff álmoknak, ám míg a matematikai esély megvan, addig biztosan nagyon fognak kaparni Scott Skiles mester tanítványai, akik remek kis csapatot alkotnak az utóbbi hónapokban, főleg az Ellis-csere óta, ám mentálisan még nincsenek a topon, ezt bizonyítja, hogy gyakorlatilag az összes olyan találkozójukat elbukták, melyek potenciális megnyerésével igazán közel kerülhettek volna a tűzhöz. A Pacers is most dönthet arról, hogy biztosan meglesz-e számára a 3. kiemelés, ami nem sok jót jelent a wisconsiniak számára, a George Hillel irányítóban felálló indianaiak eddig remekül muzsikálnak a sokak által a gyenge pontnak tekintett Collison nélkül, minden bizonnyal most sem az fog dönteni, hogy az apró játékmester tudja-e vállalni a játékot vagy sem. Az akaraton kívül semmi más nem mutat a Bucks győzelmének irányába, de egy minden mindegy alapon játszott mérkőzéssel jó esetben ott lehetnek Jenningsék a Pacers nyakán, többre valószínűleg nem lesznek képesek ma este.

 

NEW ORLEANS HORNETS - HOUSTON ROCKETS
2012.04.20. 02:00

Megint nehéz helyzetbe került a Houston, hiszen tegnap Dallasban kapott ki a szintén a rájátszásba igyekvő texasi riválistól és így kicsúszott a nyeregből. Abszolút győzelmi kényszerrel mennek tehát Kevin McHale legényei New Orleansba, ahol a Hornets mostanában nyerni szokott, bár az újra csak civilben jelen lévő Eric Gordon hiányát legutóbb már nem bírta el a nyugati sereghajtó és így megszakadt a szép négyes sorozata. Annyi biztos, hogy a hazaiaknak semmi sem múlik ezen a találkozón, tehát a nagy tankolás közepedte sem baj, ha nyer a New Orelans, és tudjuk, hogy ez náluk most azt jelenti: nem fogják leadni a meccset a Rocketsnek. Annál nagyobb gond viszont, hogy Chris Kamant sem láthatják már többet idén a helyi szurkolók, ez pedig a rengeteg további fontos sérülttel együtt azt jelenti, hogy a szív és az akarat sem valószínű, hogy elég lesz Monty Williams játékosai számára a nagyon akaró, de mindig csak kevéssel lemaradó houstoniak ellen, mindenképpen úgy véljük, hogy a Rockets ma bedarálja a vendéglátókat. 
 
Mérkőzés Tipp Odds
Indiana Pacers - Milwaukee Bucks 118-109 Indiana Pacers 1,43
New Orleans Hornets - Houston Rockets 105-99 Houston Rockets 1,47
  Eredő 2,11

Ez a két fogadás összesen 2,11-es oddsot ad ki, ami jónak számít, talán 3,5 - 3,5 ponton hendikeppel is érdemes lehet bátorkodni mindkét meccs esetében.

Zsivera Gábor, kezdő5.hu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.