2012.05. 29.

NBA: Fontos győzelmet gyűjthet be a Spurs

NBA: Fontos győzelmet gyűjthet be a Spurs

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában már javában tartanak a Konferencia-döntők, ma a nyugati oldalon már a második felvonást rendezik a Spurs és a Thunder részvételével. Jó esélye van az elszakadásra a texasiaknak, úgyhogy megéri rájuk fogadni meglátásunk szerint.

 

(1.) SAN ANTONIO SPURS - OKLAHOMA CITY THUNDER (2.)
2012.05.30. 03:00, TV: Sport1

Az első találkozón talán kicsit kevesebbet kaptunk a csapatoktól, mint azt vártuk, itt bizony látszott a derbi elején, hogy mindkét gárda egy-egy hetet pihent és némileg kiesett a ritmusból. A fonalat a Spurs kapta el előbb, majd a találkozó közepe tájékán mégis úgy festett, hogy a Thunder elveheti a texasiak pályaelőnyét, ám végül egy 39(!) pontos negyeddel fordított a San Antonio, ami egyfelől dicséretes a hazaiakra nézve, másrészt viszont elgondolkodtató Duranték számára. Bizony hatással is volt a média visszhang Scott Brooksra, aki ki is jelentette, hogy az akkor indokolatlanul jegelt Serge Ibakát többet tartja a pályán ma a kritikus szituációkban is. Mivel az ő távollétében 16 pontot szerzett a festékből a Spurs és csak 2-őt a Thunder, így duplán indokolt a liga egyik legjobb nagyember-védőjének pályán tartása.

Az gyakorlatilag kijelenthető, hogy Russell Westbrook higgadtsága, illetve teljesítmény döntő faktor lesz, az OKC "irányítója" egyelőre azt mutatta be, hogyan tudja az árokba vezetni a robogó kamiont és nem pedig azt, hogy milyen egy  bajnokesélyes csapat játékát, támadásait kontrollálni. Amíg ezen a ponton nem változik hatalmasat a helyzet, addig a széria toronymagas esélyese a San Antonio. Tony Parker sem élete meccsét játszott legutóbb egyesben, Westbrook mentségére szóljon, hogy sokszor védte jól a franciát, ám TP sokkal jobb volt a döntéshozatalokban, mint fiatalabb vetélytársa.

Ma este valószínűleg egy sokkal jobb, színvonalasabb derbit látunk, mint legutóbb, hiszen a nagy pihenő után párharcot kezdő gárdák immáron a ritmusba is visszatalálhatnak, illetve a fáradtságra sem panaszkodhatnak még a sorozat ezen szakaszában. Ez mindenképp a rutinos és hazai pályán küzdő Spursnek kedvez, de nagyobb koncentrációval az OKC is alkothat maradandót. Összességében viszont úgy hisszük, hogy tartja a pályaelőnyt a Popovich-legénység.

A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Spurs javára

Mérkőzés Tipp Odds
San Antonio Spurs - Oklahoma City Thunder 120-111 San Antonio Spurs -3,5 1,74

Zsivera Gábor, kezdő5.hu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
LebRon 2012-05-30 12:30:19
Le a kalappal, ez igen, gratulálok, szép volt, kitünő , fergeteges teljesitmény ! ! ! :))) Hirtelen, hogy megjelent az egész tipplap tippelő csapat, mit nem tesz egy nyertes tipp :DDD Hol voltatok eddig? - a vesztes tippek alatt hogy nem sorakoznak a hozzászólások??? :)
Amúgy tényleg gratulálok, ilyen jó érezni az amerikai kosárlabda ligát. Nem is ismerek senki mást aki képes ötből-kettőt eltalálni :D Fergeteges!!!!!!
LebRon 2012-05-30 00:57:35
Ez megint bukta lesz :) Igaz már megszokhattuk :D

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.