2012.03. 12.

NBA: Két mérkőzés, ahol még kockáztatni is megéri

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában ma éjjel újabb remek találkozók következnek internetes sportfogadási szempontból. Most két derbit nézünk meg, ahol eléggé egy irányba mutatnak az esélyek, ráadásul mindkét találkozón a hazai gárda hendis győzelmére tennénk. Nézzük, miért érdemes bíznunk a New Orleansban és a San Antonióban!

NEW ORLEANS HORNETS - CHARLOTTE BOBCATS
2012.03.13. 01:00

Ilyen az igazi roncsderbi, a két konferencia messze-messze leggyengébb alakulatai néznek farkasszemet egymással New Orleansban. Égen-földön semmi sem veszélyezteti a Hornets és a Bobcats utolsó helyét Nyugaton, illetve Keleten, de azért így sem feltétlenül szabad egy kalap alá vennünk a két alakulatot. Addig hasonló a sztori, hogy mindkét gárda azért (is) kezdett el bukdácsolni idén, mert a kulcsjátékosok szinte mind kidőltek rövidebb, vagy inkább hosszabb időre. A Charlotte-nál már visszatértek az említettek, a New Orleansnál nem, ám ezzel együtt is masszívabb, eredményesebb csapat a nyugati. Ezt jól mutatja az is, hogy éppen kétszer annyi győzelme van Monty Williams fiainak (10), mint Paul Silas tanítványainak (5), és az sem elhanyagolható, hogy a hazaiak meg is nyerték legutóbbi találkozójukat, a vendégek pedig hármas bukószériában vannak. Nem nagyon látjuk, hogyan találna fogást a DJ Augustin irányította Bobcats egy olyan Hrnetsen, mely motiváltan kosárlabdázik hazai pályán, ezért úgy véljük, hogy relatíve sima diadalt arat a New Orleans. Ez azzal együtt is a nagyon valószínű kategória, hogy Eric Gordon, Jason Smith, Emeka Okafor és Carl Landry hiányzik a vendéglátóknál, Chris Kamant pedig gyakorlatilag bármelyik pillanatban elcserélhetik.

SAN ANTONIO SPURS - WASHINGTON WIZARDS
2012.03.13. 02:30

Nem várnak könnyű percek a fővárosiakra Texasban, ugyanis a Spurs Manu Ginobilivel kiegészülve nagyon éhes a sikerre, hiszen bejött pár nem várt vereség a Spursnél az utóbbi két hétben. A Wizards mutatott apró életjeleket az edzőváltás óta, de alapvetően nem lett jobb, illetve győztes mentalitású csapat a Wizards. JaVale McGee és Trevor Booker adottságaikat tekintve jelenthetnének keménységet a palánk alatt, valamint veszélyesek lehetnének Duncanékre odabent, de egyszerűen akkor a két nagyembersor (no meg a két gárda) közt az intelligenciabeli különbség, hogy azt semmiféle lendülettel, fiatalsággal, erővel nem lehet pótolni. Nem feltétlenül születik ezen a találkozón kiütés, mivel Popovich mester is szereti pihentetni rutinos kulcsembereit, amikor már nincs miért túlhajszolni őket, de nem nagyon látjuk, hogyan maradhatna ott szorosan a San Antonio nyakán a Washington. TJ Ford személyében lesz hiányzója a hazaiaknak, de sem ez, sem pedig a Blatche, Turiaf páros távolléte nem befolyásol az égvilágon semmit sem ebben a párosításban.
 
  Tipp Odds
New Orleans Hornets - Charlotte Bobcats 71-73 New Orleans -3,5 1,54
San antonio Spurs - Washington Wizards 112-97 San Antonio -6,5 1,31
  Eredő: 2,02

Érdemes kombinálnunk a két fogadást, ezzel egy jó kis 2,02-es oddsot kapunk. A bátrabbak nyugodtan menjenek el 3-4 ponttal "vastagabb" hendikepig is, az meglátásom szerint még bőven belefér mindkét találkozó esetében. A tutinak vélt szint, az, amit itt feltüntettem a cikkben.

Zsivera Gábor, kezdő5.hu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!

Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.