2012.05. 04.

NBA: Kihasználhatja a hazai pálya lehetőségeit a Celtics és a Sixers

NBA:  Kihasználhatja a hazai pálya lehetőségeit a Celtics és a Sixers

Az észak-amerikai profiligában úgy véljük, hogy az egyenlítés után ma már a vezetést is átveszi a Celtics, illetve a Sixers, utóbbi legalábbis közel lesz hozzá.

 

(4.) BOSTON CELTICS - ATLANTA HAWKS (5.)
2012.05.05. 01:30

Érdekes találkozó elé néznek a csapatok, már csak azért is, mert akár alapos változások is lehetnek a felállásban Rondo biztos és Allen valószínűsíthető visszatérésével, bár a rutinos bostoni hátvéd esetében már annyi ideje húzzák az újra pályára lépést, hogy talán kicsit meglepő is lenne, ha őt ma játékban látnánk. Paul Pierce és a többiek megtették, amit megkövetelt a haza, nyertek egy meccset Atlantában, tehát papíron innentől kezdve már csak a saját várat kellene védeni és meglenne a második kör a rutinos Rivers-tanítványok számára.

Az Atlantánál eközben a megsérülő Josh Smith szereplése kérdéses, ha ő is kidől, akkor jóformán sansztalan három legjobb magasembere nélkül a Hawks, ám vele a fedélzeten a Celtics is nagy erőbedobásra lesz kéztetve, ez egészen bizonyos. A mentális fölény a bostoniaknál van, kérdés, hogy tudnak-e rá vigyázni ma este. Az esélyek erősen abba az irányba mutatnak, hogy hazai győzelem születik, mégpedig könnyen meglehet, hogy az egy nem egylabdás találkozó után fog megtörténni.

A párharc állása: 1-1.

(8.) PHILADELPHIA 76ERS - CHICAGO BULLS (1.)
2012.05.05. 02:00

Győzelmi kényszerrel, de Derrick Rose nélkül és erős lélektani hátrányban megy el a ligaelső Philadelphiába, ahol két potenciális győzelemmel a Sixers nyolcadik kiemeltként tréfálhatná meg a chicagóiakat. Nagy volt a letargia a Bullsnál a tavalyi MVP kidőlése után, de a mentálisan egyébként erősnek megismert gárda akár túl is léphetett ezen mostanra - legalábbis amennyiben ezt nem tette meg, úgy szét fogja szedni a hazai alakulat Dengéket ma este és meg fogja nyerni ezt a párharcot. Megmutatta már Thibodeau csapata, hogyan kell nyerni Rose nélkül Philadelphiában, úgyhogy most sem esélytelen a Bulls, ám Doug Collins a lehető legjobbkor változtatott csapatán és tette be a kezdőbe Evan Turnert, illetve Spencer Hawes-t, valószínűleg ma is velük az első ötösben áll majd fel a vendéglátó.

A Chicagónál el kell dönteni, ki legyen a fő iránytó Rose távollétében, CJ Watsontól pedig kell az a remek teljesítmény, amit ő hozni tudott az alapszakaszban kezdőként. Holiday láthatóan felszabadult a másik oldalon, így ő is ponterős, átlagon felüli irányítójátékra képes, ennyi pedig már sok lehet a Bullsnak. Hatalmas, nagyon szoros csata lesz a mai, mely mindenképpen komolyabb hatással lesz a párharc végkimenetelére. A hazai pálya és a momentum miatt egy hajszálnyival esélyesebbnek érezzük a Sixerst.

A párharc állása: 1-1.
 
Mérkőzés Tipp Odds
Boston Celtics - Atlanta Hawks 90-84 Boston Celtics -3,5 1,43
Philadelphia 76ers - Chicago Bulls 79-74 Philadelphia 76ers +4,5 1,38
  Eredő  

Ez a két fogadás 1,98-as oddsot ad ki, a Boston esetében talán lehet egy kicsit bátrabbnak lennie annak, aki többet szeretne nyerni.

Zsivera Gábor, kezdő5.hu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
svl1337 2012-05-05 14:19:57
nice

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.