2012.04. 07.

NBA: Ma este a csapatvédekezés lehet a nyerő

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligából ma éjjelre két olyan mérkőzést választottunk, melyeken úgy véljük, hogy a masszív csapatvédekezésre képes, javul formát mutató Celtics, illetve Grizzlies diadalmaskodhat - de legalábbis közel kell, hogy legyen ez a két gárda a sikerhez. Nézzük, hogy miért gondoljuk így!

INDIANA PACERS - BOSTON CELTICS
2012.04.08. 01:00

Negyedszer találkozik ebben az alapszakaszban a Pacers és a Celtics, s a mai este folyamán egy igencsak érdekes előzményekkel felvezetett csatában küzdhet meg egymással ez a két gárda. Az idény elején rögtön megverte kétszer az indianai alakulat Doc Rivers fiait, majd a legutóbbi találkát már a Boston nyerte. Annak ellenére, hogy a rutinosabb Celtics legutóbbi két mérkőzését elbukta, mondhatni, hogy jó formában van és ezt demonstrálhatja is a Vogel-legénység ellen. A harmadik helyért nagyon nagy csata lesz Keleten, s most a Pacers tűnik befutónak, de ha a táblázatra pillantunk, akkor láthatjuk, hogy a bostoniaknak is maradt némi sanszuk, hogy egyet előrelépjenek (ami valójában több csapat megelőzését jelentené, de a szabály az, hogy a divíziógyőztesek garantált helyet kapnak az első 4 kiemelt közt), ám ehhez mindenképp nyerniük kellene ezt a találkozót is. Pietrus még nem állhat a vendégek rendelkezésére, viszont  Ray Allen már játszott az utóbbi összecsapásokon, ráadásul új szerepkörben tündököl, Avery Bradley hirtelen támadásbeli fejlődése miatt immáron a cserepadról segít minden idők legtöbb tripláját értékesítő NBA-játékosa. Ha az esélyeket akarjuk latba vetni, akkor igen kiegyenlített harcot várhatunk, a back-to-back érkező Pacers egy igen szép bravúrt végrehajtva a Thundert verte a legutóbbi játéknapon, a Celtics pedig egy napot pihenhetett, így új lendületet véve próbálhatja meg az Indiana várát bevenni.

MEMPHIS GRIZZLIES - DALLAS MAVERICKS
2012.04.08. 02:00

Kezd összeállni a kép Memphisben Zach Randolph felépülése után, Z-Bo immáron a kispad vezére és onnan beállva termeli a pontokat és a lepattanókat, továbbá Gilbert Arenas helyét is úgy fest hogy sikerült megtalálni a rotációban. Így az eddig gyakorlatilag egy szem OJ Mayo-ból álló Grizzlies-pad hirtelen az egyik legvérmesebb cseresor lett az egész ligában, erről tudnának mesélni Miamiban is, a Hollins-tanítványok ugyanis tegnap éppen a Heatet fektették két vállra Floridában. A texasiak is back-to-back érkeznek, ők ráadásul ki is kaptak Jason Kidd és Ian Mahinmi távollétében a Portlandtől hazai környezetben, hosszabbítás után, a mai derbin nagyon fel kell szívnia magát Rick Carlisle fiainak amennyiben nem akarják, hogy bedarálják őket a vendéglátók. A hihetetlen agresszív csapatvédekezés és a javuló forma mindenképp a Memphis mellett szól, a rutin és a győzni tudás, no meg az "életben maradási ösztön" azért átírhatja az esélyeket a Mavericks részéről, de annyi bizonyos, hogy a Grizzlies nem fogja könnyen adni a bőrét és nagy valószínűséggel meg is nyeri ezt a rangadót.

Mérkőzés Tipp Odds
Indiana Pacers - Boston Celtics 72-86 Boston Celtics +4,5 1,54
Memphis Grizzlies - Dallas Mavericks 94-89 Memphis Grizzlies +3,0 1,30
  Eredő 2,00

Zsivera Gábor, kezdő5.hu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!

Az MLB után ideje visszatérni az NHL és NBA tippekhez, innéttől pörgetjük.